Jávor: Hazudott Lázár

Jávor: Hazudott Lázár

Hazudott Lázár János a lakossági uniós fejlesztési pénzekről az egyik baloldali párt EP-képviselője szerint. Jávor Benedek egy birtokába került kormányzati rendeletre hivatkozik, amelyben a hazai intézményrendszer elégtelenségére hivatkozva vonták meg a pénzeket. Lázár János októberben még azt mondta: az unió tiltása miatt nem jár vissza nem térítendő támogatás a családoknak energetikai felújításra.

Tavaly ősszel közölte a kancelláriaminiszter, hogy nem jár a lakosságnak vissza nem térítendő támogatás  energetikai korszerűsítésre. Ehelyett a rendelkezésre álló forrásokat kormányzati épületek felújítására költik. A kancelláriaminiszter akkor Brüsszelre tolta a felelősséget. „Vissza nem térítendő támogatásokat nem tudunk biztosítani, mert kollégáink szerint az Európai Bizottság új jogszabályai nem teszik lehetővé” – mondta Lázár János.

Az Európai Bizottság Regionális Főigazgatóságának illetékese, Walter Deffaa már akkor visszautasította  Lázár Jánost: miszerint nincs olyan uniós jogszabály, amely tiltaná a magyar családok rezsicsökkentő felújítását a vissza nem térítendő támogatásból. A kancelláriaminiszter mellett azonban a Fidesz alelnöke is kitartott. „Általában uniós politikusok sok mindent szoktak mondani. Én Lázár Jánosnak hiszek ebben a kérdésben” – fogalmazott Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.

Pénteken újabb uniós politikus cáfolta a kormánypártot. A PM-es Jávor Benedek szerint egy birtokába jutott kormányzati rendelkezés magyarázza, miért takarózott a kancelláriaminiszter az unióval. A dokumentumban nincs szó brüsszeli tiltásról, helyette az olvasható: ki kell hagyni a magyar családokat a támogatásból, mert túl bonyolult a pénzek elosztása. „Ebből fehéren-feketén kiderül, hogy egyetlen oka van ennek, hogy a 2014-ben átalakított intézményrendszer, amely az uniós pénzek kezelésére hivatott, az képtelen egy ilyen átfogó lakossági programot megvalósítani. Tehát olyan jól sikerült átszervezni az uniós pénzeket felügyelő rendszert, hogy az nem tudja ellátni a feladatát” – nyilatkozta Jávor Benedek EP-képviselő.

Egy friss felmérés szerint az egymillió-háromszázezer panel- és társasházból mindössze 400 ezer ingatlan szigetelt, a családi házaknál még ennél is rosszabb az arány. Csak a családi házak hőszigetelésével az ország teljes gázfogyasztásának 10 százalékát lehetne megtakarítani.

A Brüsszel által tavaly februárban elfogadott operatív program szerint a magyar lakosság 88,7 milliárd vissza nem térítendő és 130 milliárd forint visszatérítendő támogatásra pályázhat. A kitűzött céloktól csak hivatalos programmódosítással térhet el a kormány.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »