Javítottak az "élőzési" arányukon a romániai cigányok, ezúttal négyből ketten túlélték a közvetítést

Bár a belügyminisztérium kampányt indított a vezetés közbeni telefonhasználat ellen, pénteken újabb élőben közvetített haláleset történt Romániában, két tinédzser halálát okozva. Ők ezek szerint nem látták (vagy nem nem vették komolyan) a májusi, Ceglédbercelnél bekövetkezett tragédia képeit, mely során kilenc Maros megyei munkás halt meg. A sofőr akkor is a Facebookon közvetítette az utat és a kommentek olvasásával volt elfoglalva, amikor az által vezetett kisbusz belerohant egy szemből szabályosan érkező teherautóba. Ő és minden utasa (köztük egy terhes kismama) azonnal meghalt – írja a cigány szó leírását gondosan kerülő Magyar Hang.

Péntek reggel négy Vrancea megyei tinédzser ült be egy Nagy-Britanniából behozott jobbkormányos autóba. Az első pillanattól ment a közvetítés, így jól hallani, hogy a fiatal sofőr (akinek a rendőrség közlése szerint egészen friss, tavaly októberi a jogosítványa), felszólítja a többieket, hogy „csatoljátok be a biztonsági öveket, kezdődik a kaland, felszállunk!”. A telefont előbb az anyósülésben ülő társa próbálja ideális pozícióban rögzíteni, aztán a sofőr is babrálni kezdi, egészen a baleset bekövetkeztének pillanatáig. Az autóban utazó négy fiatal közül kettő (14 és 18 éves fiúk) a helyszínen meghalt, a 19 éves sofőr és az anyósülésen ülő 17 éves utasa enyhébb sérülésekkel megúszta.

A rendőrség közlése szerint az autó Tâmboesti település bejáratánál egy hídpadkának ütközött és felborult, mert a sofőr nem az útra figyelt, és nagy valószínűséggel nem tartotta be a sebességkorlátozást sem.

Oláh Facebook-kultúra: a jogosítvány nélküli apa élőben közvetítette, hogy vezet helyette a hatéves kislánya

Jogosítvány nélkül ült forgalomból kivont kisbusz volánjához a halálos balesetet okozó cigány

Kilenc fajtársa halálát okozta Ceglédbercelnél egy idióta romániai cigány facebookozása


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »