Játékpisztollyal raboltak a Gellért-hegyen a "fiatalok"

Játékpisztollyal raboltak a Gellért-hegyen a "fiatalok"

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy háromfős társaság tagjaival szemben, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2021. szeptember 19-én 21 óra körül a Gellért-hegyen megfenyegettek négy fiút, és értékeik átadására szólították fel őket.

Az egyik elkövető a nyomaték kedvéért egy valódinak tűnő pisztolyt is elővett a zsebéből. A sértettek egy mobiltelefont és egy fülhallgatót adtak át a fenyegetés hatására, majd a tettesek elmenekültek a helyszínről. Az eset során senki sem sérült meg. A történtekről csak másnap, szeptember 20-án tettek bejelentést a rendőrségen.

Hírdetés

A BRFK Rablási Osztályának nyomozói azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket 2021. szeptember 24-én XI. kerületi tartózkodási helyükön elfogtak és előállítottak. Egyiküknél megtalálták és lefoglalták a rablásnál használt fegyvert is, amiről kiderült, hogy egy játékpisztoly.

A 18 éves "K." Balázst, a 16 éves "F. R."-t és a 14 éves "F. A."-t kétrendbeli rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanúsítottak kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek, közölte honlapján a rendőrség.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »