Jasenovac- A Balkáni Auschwitz

Auschwitz és még jó pár lengyel haláltábor illetve, egyéb koncentrációs táborok a Harmadik Birodalom területén, mint Dachau méltán híresek, és ha szabad ilyen kifejezéssel élni, a popkultúra részei lettek. Jasenovac ezzel ellentétben alig ismert, a nyugati kultúrában igen kevesen hallottak róla pedig az egyik legnagyobb megsemmisítő táborról van szó, amely a második világháború alatt üzemelt Európában. Valamint az egyetlen tábor, melyet nem a megszálló náci német hatóságok alapítottak és működtettek, hanem az országot (Független Horvát Állam) kormányzó hatalom önként alapította és üzemeltette. A tábor működését maguk a németek is több ízben kifogásolták és Jozo Tomasevich horvát-amerikai történész állítása szerint „hírhedt volt a barbár eljárást és az áldozatok magas számát” tekintve. Jasa Almuli a szerb zsidó közösség egykori elnöke úgy fogalmazott, Jasenovac sokkal félelmetesebb haláltábor volt, mint sok német társa, még Auschwitznál is. Jasenovac sok tekintetben különbözött a nácik táboraitól, de, ami biztos, hogy a brutalitás és embertelenség tekintetében hozta a színvonalat, sőt túl is teljesítette.
Előzmények:
Jasenovac története szétválaszthatatlan a horvát Usztasa mozgalom történetétől. Az usztasa mozgalmat Ante Pavelic alapította 1930-ban, mely az akkori Jugoszláv Királyság részét képező horvátok önálló, független állammá alapítását tűzte ki célul. Tevékenysége miatt Pavelic az usztasákat Jugoszlávia fennállása alatt, nagyrészt emigrációban, Mussolini Olaszországából vezette. A kornak megfelelően ez a nacionalista ideológia sem tudott függetlenedni a fasiszta és részben nemzetiszocialista elemektől, így Pavelic eszméje Nagy-Horvátország volt, mely Boszniát és Szerbia egyes részeit is tartalmazta horvát élettérként, államelmélete fasiszta, tekintélyuralmi rendszer volt és természetesen más népek ellenségként való kezelése sem maradhatott ki a képletből. Pavelic négy fő ellenséget nevezett meg, melyek a horvát népre fenyegetést jelentenek. Ezek közül mindenek előtt a legfőbb a szerb nép, ezután a szabadkőművesek, zsidók és a kommunisták következtek. Az usztasák a sajátos felfogású katolicizmusukra legalább akkora hangsúlyt fektettek, mint az etnikai származásra. Az usztasák tervei szerint az életterükben lévő ortodox kultúrájú szerbek egyharmadát elűzik, egyharmadát kiirtják, a maradék részüket pedig áttérítik a katolicizmusra. Ante Pavelic ideje akkor jött el, mikor a tengelyhatalmak 1940-es támadása révén Jugoszlávia összeomlott és a térség stabilizálásra érdekében megszülethetett olasz és német beleegyezéssel a Független Horvát Állam (Nezavisna Država Hrvatska – röviden NDH) mely a tengelyhatalmakkal szövetségek usztasa kormányt kapott és vezetője (Poglavik) Ante Pavelic lett. Az usztasa kormány nem is habozott és már 1941 augusztusában megnyitották Jasenovac település közelében lévő táborkomplexumot.
A tábor működése:
Az NDH vezetése hamar kiadta a nemzet és állam védelméről szóló törvényt, mely a zsidók vagyonát elkobozta valamint, az NDH állampolgára csak árja származású egyén lehetett. Ez gyakorlatilag csak a horvátokat fedte, a zsidók, cigányok és a szerbek viszont igen hamar deportálásra kerültek valamely gyűjtőtáborba. (Érdekességként megemlítendő, hogy az usztasák nem tekintették a horvátokat szlávnak, hanem germán gótok leszármazottjának. Ezzel ellentétben a nácik mindvégig szlávként és alacsonyabb rendű népként tekintettek a horvátokra, maguk Hitlerék is kényszerből, vonakodva járultak hozzá egy független horvát államhoz. Himmler egy beszédében még „nevetséges országnak” is bélyegezte az NDH-t.) Mivel az usztasák elmélete arról, hogy mely népek, csoportok jelentik a legnagyobb fenyegetést különbözött a nácik elméletétől, így a Jasenovaci táborban lévő etnikumok aránya is különbözött a többi koncentrációs táborétól. Az usztasák legfőbb ellenségüknek a szerbeket tekintették és az általuk birtokolt területen jóval nagyobb számban is éltek szerbek, mint zsidók, így közülük került ki a legtöbb fogvatartott illetve áldozat. Az usztasák olyannyira a szerbek megsemmisítésén munkálkodtak, hogy hajlandóak voltak a zsidóknak „tiszteletbeli árja” állampolgárságot adni, ha azok beállnak az NDH haderejébe és segítenek a szerbek likvidálásában. Ez a megszálló németeket erősen felbosszantotta és Himmler ki is kelt élesen ez ellen. Maga Hitler is kétszer fogadta Pavelicot. Az usztasák igazán nem voltak hajlandóak változtatni ezen megítélésükön és végül 1942 végétől a németek a zsidókat inkább közvetlenül Auschwitzba szállították. Mindennek ellenére Jasenovac felszabadításáig végeztek ki zsidókat is a táborban.
A tábor körülményei a többi koncentrációs táborhoz hasonlóak siralmasak voltak de azokat sok tekintetben alul is múlták. Itt (is) érvényes volt a pejoratív „balkáni állapotok” megnevezés. Az étel minősége és mennyisége természetesen elégtelen volt. Minden rab kapott egy tálat és ha az valamilyen okból nem volt nála többé, például ellopta egy másik rab (például kiutat ásni) akkor nemes egyszerűséggel nem kapott ételt többé. A legkényesebb pontja a tábornak az ivóvíz volt, mely gyakorlatilag nem állt rendelkezésre a komplexum területén így a foglyok a Száva folyóból ittak. A higiéniai körülmények szintén borzalmasak voltak. A kártevők mellett a kivégzettek lebomló holttestei is szanaszét feküdtek mely körülmények végett rengetegen fertőződtek meg és haltak meg betegségekben. A foglyok, hogy dolgukat elvégezzék mély árkokat ástak a latrinának melyeket két deszkával fedtek le, amelyre két lábbal rá lehetett guggolni. Többen ebbe beleestek és abban is haltak meg. Esőzések esetén ha megtelt a latrina az őrök a Szávába vezették, oda ahonnan a foglyok ittak.
Jasenovac mégis a kegyetlen kínzásairól és gyilkosságokról volt híres. Kedvelt kivégzőeszköze volt az usztasa őröknek az úgynevezett srbojsek, mely egy kés volt eredetileg mezőgazdasági célokra. Ez a rövid, éles pengéjű kést használták a rabok torkának elvágására. Beszámolók szerint 1942. augusztus 29.-én három őr fogadást kötött, hogy ki tudja kivégezni a legtöbb rabot egy éjszaka alatt. Petar Brzica lett a nyertes, aki ezzel a kis eszközzel 1360 új érkező torkát vágta el. Mile Friganovic 1100 emberrel végzett hasonlóképpen és Ante Zrinusic 600 rabbal. Friganovic nevéhez köthető egy idős öregember megkínzása és kivégzése is, akit rá akart bírni, hogy éltesse Ante Pavelicot, de az öreg rab ezt többször is megtagadta. Végül az idős embernek levágta előbb mindkét fülét, majd az orrát, végül a szemeit és legvégül a szívét. Az usztasák is használtak krematóriumokat a német táborokhoz hasonlóan, azonban a német rideg precíz gyilkolással ellentétben itt gyakran nem csak holttesteket, hanem élő embereket is elégettek bennük. Többször elkábítva őket, de olykor teljesen tudatuknál lévőket is. Használtak elgázosítást is több ízben német mintára, de a legelterjedtebb módszerek sokkal egyszerűbbek és brutálisabbak voltak. Sok foglyot egyszerűen leütöttek, majd nehéz súlyokat a végtagjaikra kötve a folyóba dobtak. Később ezt tovább fejlesztve a foglyokat összekötözték és egyszerre dobták a vízbe.
A legelterjedtebb kivégzések mégis elmondások alapján olyan primitív eszközökhöz köthetők, mint a kalapács, fűrész vagy különböző kések. Gyakori volt a körmök letépése, testrészek levágása, megcsonkítása, láncok fej köré csavarása, majd addig szorítása, míg a koponya meg nem roppan, vagy a sebek besózása. Terhes nők esetében gyakran a magzat kivágása. Az usztasa elkövetők olyannyira büszkék voltak cselekedeteikre, hogy többen áldozataik kivágott szemét, vagy levágott nyelvét nyakláncként viselték.
A tábort 1945 áprilisában hagyták el és április 21.-én szabadították fel. Az áldozatok pontos száma, ahogyan lenni szokott nem ismert, de hozzávetőlegesen eddig a napig több mint 80 000 ember vesztette életét Jasenovacban. Ebből körülbelül 50 000 szerb volt, 16 000 cigány, 13 000 zsidó, 4000 ellenzéki horvát, 1000 bosnyák és 200 körüli szlovén. Ebből is a 14 év alatti gyermek áldozatok száma több, mint 20 000.
Jasenovac utóélete:
Tito Jugoszláviájában a tábor helyén emlékmű és emlékközpont készült. A szocialista Jugoszlávia ideje alatt az áldozatok számai olykor látványosan elvoltak túlozva. A horvátok jelentős része mindenesetre nehezebben fogadja el Jasenovac tragédiájának jelentőségét, talán mert 1091 óta az első önálló államalakulatuk volt az NDH. Az 1991-es függetlenedés és háború mindinkább felkorbácsolta a nacionalista indulatokat és az usztasák iránti nosztalgia és megjelent. Ezen az új független Horvátország első elnöke Franjo Tudjman sem segített, aki igyekezett az usztasák szerepét pozitívabban feltüntetni és a horvát szabadság iránti vágy egyik formájának értelmezni. Ezen kívül maga történészként arra jutott, hogy a holokausztban elhunytak számát súlyosan túlbecsülték. Vagy elég csak egyik elszólását idézni: „A zsidó mindig zsidó marad. Még a táborokban is megőrizték rossz tulajdonságaikat: önzés, szószegés, ravaszkodás, árulás”. A New York Times 1997-es cikkében is azt írta: „ talán egyetlen mai állam sem vállalta fel olyan nyíltan fasiszta múltját, mint Horvátország […] a horvátok rehabilitálják a fasiszta kollaboráns usztasákat”. A helyzet azóta sem változott érdemben és ennek egyik jele, hogy 2016-tól sem a zsidó, sem a szerb kisebbség képviselői nem vesznek részt a Jasenovaci megemlékezéseken, ahol szerintük jelentősen kisebbítik és eltolják a horvátok a felelősséget a szörnyűségekről. Azóta is minden évben kisebb botrány van a Jasenovac körüli emlékezetpolitikai irányból és a megemlékezések mikéntjéről. Tágabb értelemben pedig Ante Pavelic és az usztasák megítéléséről. Miközben a világ többé része számára Jasenovac neve a mai napig nem mond semmit. Horváth Martin

Hírdetés


Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »