Járvány Kassán

Járvány Kassán

Jeleneg 24 beteget tartanak kórházban. A betegeknél kullancsencefalitisz (agyvelőgyulladás) ferőzésnének gyanúja áll fenn.

A megfigyelt betegek valószínüleg juhsajt fogyasztása folytán fertőződhettek meg.

 

Jelenleg 24 pácienst tartunk bent, 4-et ambuláns megfigyelés alá helyeztünk. Náluk különösen magas a betegség jelenlétének esélye. Azt kell mondani, hogy ez a szám még nem végleges arra való tekintettel, hogy a betegség lappangási ideje még tart.

Infektológusaink senkinél sem állapítottak meg komplikációkat

 

– mondta Ladislava Šustová, a kórház szóvivője.

 

Elmondta továbbá, hogy a betegség első tüneteinek megjelenése 7-14 napig is eltarthat.

 

Ennek a vírusos megbetegedésnek a lefolyása általában két hullámban zajlik. Az első könnyű megfázásnak tűnik, melyhez étvágytalanság és bélműködési zavarok párosulnak. Ez 3-4 napig tart, és egy tünetmentes szakasz követi, ami 20 napig is eltarthat. Ez után hirtelen fellép a betegség fő fázisa, ami magas lázzal, erős fejfájással, hányással, fényérzékenységgel, nyaki merevséggel és más központi idegrendszeri rendellenességgel együtt jelentkezik

 

– ismertette a szóvivő.

 

A betegség egyik legveszélyesebb szövődménye az agyvelő gyulladásos fertőzése, melynek maradandó következményei is lehetnek.

 

forrás: teraz.sk

nyitókép: TASR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »