Japánnak sikerült a javítás az S&P-nél

Japánnak sikerült a javítás az S&P-nél

A Standard and Poor’s hitelminősítő stabilról pozitívra javította Japán „A plusz” szuverén adósbesorolásának kilátását.

Az Standard and Poor’s (S&P) részben azzal indokolta a lépést, hogy a nominálisan 2 százalékot meghaladó gazdasági növekedéssel és a negatív tartományban álló központi kamattal az eddig vártnál korábban sikerül stabilizálni az adósságokkal kapcsolatos terheket.

A hitelminősítő 2015 szeptemberében rontotta az addigi „AA mínuszról” a jelenleg is érvényes „A pluszra” az adósbesorolást, amit ekkor látott el stabil kilátással.

Az S&P elemzői szerint reálértékben

a japán hazai össztermék (GDP) a tavalyi 1,8 százalék után idén 1,3 százalékkal nő, jövőre a bővülés 0,8 százalékra, 2020-ban pedig 0,4 százalékra lassul, ugyanakkor 2021-ben a GDP ismét 1 százalék felett, egészen pontosan 1,2 százalékkal nő.

A munkanélküliségi ráta a tavalyi 2,8 százalék után 2018-2021 között átlagosan 2,7 százalék lesz.

A fogyasztói árak emelkedése a tavalyi 0,5 százalék után idén 1 százalék, jövőre 1,3 százalék, 2020-ban 1,8 százalék, 2021-ben pedig 1,6 százalék lesz az S&P szakértőinek várakozása szerint.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »