Januártól csaknem 10 euróval lesz több a minimális havi társadalombiztosítási járulék

Az egyéni vállalkozók számára meghatározott minimális társadalombiztosítási járulék összege januártól 9,78 euróval több, azaz havi 167,89 euró lesz, annak következtében, hogy a szlovákiai átlagbér a Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly év közben 6,2 százalékkal, 1 013 euróra nőtt.

Az egyéni vállalkozók számára a társadalombiztosítási járulék minimális kivetési alapjának kiszámításánál az alkalmazottak bruttó átlagkeresetének alakulását veszik figyelembe, mely így 2020 januárjától ugyancsak 6,2 százalékkal, 506,50 euróra nő.

„A változás nemcsak azokat érinti, akik 2019-ben a minimális kivetési alap szerint fizetik a társadalombiztosítási járulékot, hanem azokat is, akiknek esetében a fizetett összeg a 2020-as évre meghatározott minimum alatt van” – tájékoztatott a Szociális Biztosító szóvivője, Peter Višváder.

Amennyiben az egyéni vállalkozó jelenleg a 158,11 eurós minimális társadalombiztosítási járulékot fizeti, 2020 januárjától az általa fizetendő összeg havi 167,89 euró lesz.
„Az újonnan meghatározott minimális járulékösszeget fogja fizetni az az egyéni vállalkozó is, aki jelenleg ugyan nem a minimális kivetési alap szerint fizet, de a jelenleg általa fizetett járulékösszeg nem éri el az újonnan meghatározott minimumot” – magyarázta a szóvivő.

Hírdetés

Ha tehát az egyéni vállalkozó jelenleg például havi 165 eurós járulékösszeget fizet, január elsejétől az új minimális kivetési alap szerint 167,89 eurót fog fizetni. Az új minimális járulékösszegről levélben vagy az e-postafiókon keresztül tájékoztatja a biztosító az ügyfeleit, amennyiben ez utóbbit aktiváltatták.

Jövő év január elsejétől emelik a maximális kivetési alapot is, konkrétan 6 678 euróról 7 091 euróra. A társadalombiztosítási járulékfizetés maximális kivetési alapja ugyanis 2017. január elsejétől a két évvel korábbi szlovákiai átlagbér hétszerese, míg ezt megelőzően, azaz 2016 végéig az ötszöröse volt. Így a Szlovákiában fizetendő maximális szociális járulékösszeg az egyéni vállalkozók számára jövő év januárjától havi 2 213,75 euró helyett 2 350,66 euró lesz.

Robert Fico előző kormánya 2013 elejétől az egyéni vállalkozók számára a minimális kivetési alapot a két évvel korábbi szlovákiai átlagbér 44,2 százalékáról annak 50 százalékára emelte. Ezért 2020-ban az egyéni vállalkozók számára a minimális kivetési alap 506,50 euró lesz.

(Felvidék.ma/SITA)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »