Januári séta a Holt-Vágon – Képekkel

Januári séta a Holt-Vágon – Képekkel

Ezen a télen alig láttunk még havat Komárom környékén, így sokak számára nagy örömet jelentett, amikor az elmúlt hétvégén kisebb foltokban bár, de mégis megmutatta fehérségét. Nem lepte be az egész tájat, hogy azt meseszerűvé varázsolja, hóembert sem lehetett építeni, szánkózni pedig egyáltalán.

Mégis hozott magával valami csodát, aminek hatására a természetkedvelő emberek késztetést éreztek, hogy az igazi téli zimankó fel-felvillanó fehérségében új élményeket szerezzenek. S mindez nem volt hiábavaló, hiszen ragyogó tiszta napfény örvendeztette a kirándulókat, ami köztudottan javítja az ember hangulatát, és új energiával tölti fel.

Amint már néhányszor szóba került, Komárom egyik legkedveltebb kirándulóhelye a Holt-Vág térsége.

A tóvá szelídült egykori folyóvíz e januári hétvégén változatos képet mutatott: a déli szélesebb és naposabb része játékosan hullámzott a szélben, rajta hattyúk és vadkacsák ringatóztak, a vízben eleség után kutatva.  A parton itt-ott foltokban zöldellt a fű, de a fagyzugos részeket hótakaró fedte el.

A Holt-Vág keskenyebb, erdővel árnyékolt észak-nyugati szegletét változó vastagságú jégréteg borította. Érdekes természeti jelenséget rajzolt ki a hullámzó víztükör, valamint a jégpáncéllá fagyott felület találkozási vonala. A part mentének közelében egy középkorú pár a korcsolyázást is kipróbálta, de szerencsére csupán rövid ideig kísérleteztek, hiszen ahhoz hosszantartó fagyok kellenek, hogy a tó vize biztonságossá váljék a téli sportok szempontjából. Az egészségünk, a biztonságunk, s főként az életünk nem ér meg efféle kísérletezgetést.

Hírdetés

A téli természet csöndes, a napfény hidegen ragyog az alvó tájra, a kültéri pihenőhelyek, uzsonnázó asztalok, szundikálva várják a tavaszt, hiszen a zimankóban a természetkedvelők inkább az aktív mozgást választják.

Ilyenkor is érdemes elindulni egy sétára, mert a napfény, a nyugalmas táj, s a levegő frissessége új erővel tölti fel szervezetünket. Így, január vége felé közeledve talán még egy fehér hótakaróban is reménykedhetünk, ami a föld, s a növényvilág szempontjából nagyon hasznos lenne, a gyerekek számára pedig óriási örömet hozna.

Persze, érdemes mindig annak örülni, ami éppen megadatik. Az elmúlt hétvégén szikrázó napfényben kirándulhattunk, amikor a bodrozódó fehér felhők csupán festő esztétikumként díszítették a kék eget. A természet minden évszakban, minden időjárási viszonyok között újabb és újabb gyönyörűséget varázsol elénk.

Buday Mária

A képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »