Január végéig várják a jelöléseket a Szlovákiai Civil Becsületrend díjra

Január végéig várják a jelöléseket a Szlovákiai Civil Becsületrend díjra

Január 31-ig várja a Szlovákiai Civil Becsületrendre való idei jelöléseket a díj alapítója, a Civil Becsületrend Polgári Társulás.

Klemen Terézia, a társulás elnöke lapunknak elmondta, javasolni olyan személyeket lehet, akik tetteikkel következetesen más emberek, egy közösség, egy régió lakossága számára végeznek közhasznú tevékenységet, és munkájukat sem intézmény, sem magánszemély semmilyen módon nem honorálja. Az értékelés során figyelembe veszik, ha a jelölt egy közösség számára fontos kulturális érték megmentésén dolgozik, vagy az állampolgári jogokat védelmezi, a vegyesen lakott vidékeken segíti az együttélést, esetleg az európai értékrend védelmében fejt ki tevékenységet. Lényeges szempont továbbá a civil igényesség, odafigyelés, következetesség. A javaslatokat – a részletes indoklással, valamint a javasló és a kitüntetésre javasolt személy elérhetőségének feltüntetésével – január 31-ig várják a szcivilb2015@gmail.com e-mail címre. A jelöltek közül a kuratórium választja ki a díjazott, vagy díjazottak személyét.

Hírdetés

A társulás 2014-ben azzal a céllal alakult, hogy értékelje és jutalmazza a nemes emberi értékeket felmutató cselekedeteket, a közösségért végzett önzetlen munkát; jelszavuk: Virtute et Exemplo (Erénnyel és példával). Tagjai közt orvost, pedagógust, médiaszakembert, egyetemi oktatót, képzőművészt, vállalkozót is találunk.

A díjat eddig Pósa Judit, a Pósa-kultusz éltetője, Dunajszky Géza közíró, Icso Béla, Barka polgármestere, a szőgyéni Berényi Kornélia kultúrszervező és a komármi Tóth Bernadett szociális terepmunkás vehette át. Az ünnepélyes díjátadót minden évben április elején Komáromban, a Kultúrpalotában tartják. A Szlovákiai Civil Becsületrend tárgyiasult formája egy emlékplakett, Kiss György Munkácsy-díjas érem- és szobrászművész alkotása.

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »