Jankó Ágoston, a csallóközi származású főispán (1. rész)

A Jankó család Pozsony vármegyéből, a Csallóközből származik. Ősei, Ambrus és István 1626-ban kaptak nemességet. A család tagjai Pozsony, Győr és Komárom vármegyékben voltak jelen. Istvánt 1697-ben vették fel a vármegyei nemesek névjegyzékébe.

Az 1754-1755. évi országos nemesi összeírásban a családból öt István, két János, két Ferenc és Mihály szerepelt Pozsony vármegye nemesei között. A XIX. század első felében a Bústelek helységben bírtak földesúri joggal. Mihály a XIX. század elején Nagyfödémesen lakott, és a vele szomszédos Jókán volt birtokos. Az ő fia István, aki Pozsony vármegyétől nyert nemesi bizonyságlevelet, melyet Temes vármegyében hirdetett ki. Mihály és fia, András Pest vármegyében hirdettették ki nemességüket. A pozsonyi ágból Mihály először főjegyző, utána pedig első alispán lett. Az 1843. évi országgyűlésen a vármegye követeként volt jelen.

A család címere (színjelzés nélkül) hármas zöld halmon három rózsát tartó oroszlán. A sisakdísz görbe kardot tartó oroszlán.

A Jankó család egyik ága a csallóközi Bakán szerzett tulajdont. Idősebb Jankó Ágoston a magyarbéli nemes Jankó családból származott, aki feleségével, Gróf Katalinnal közbirtokosként élt Fel-Bakán.

Baka már 1274-ben a királyi udvarnokok telepeként szerepelt. Egy XIII. századbeli okirat a Buken (Bökény) család birtokának mondta. A Pázmány-féle jegyzékben Boka néven említették. Később ismét királyi birtokként szerepelt. Temesközy Bálint pozsonyi kapitány idején két Baka volt említve. A bakai Bessenyei család is ide kötődött, mely a birtokot ugyan elzálogosította, de Bessenyei László visszaváltotta azt Csorba Andrástól és annak fiától, Ferenctől.

Az 1553. évi portális összeírás több birtokosát említette: a Földes és a Temesközy család újabb adományt nyert a két Baka (Fel-Baka és Al-Baka) községre. 1737-ben özv. Maholányi Tamásné al-bakai birtokát átengedte Unger Sámuelnek. A XIX. század elején a Bartal, Kulcsár és a Jankó családok bírták. A XX. század elején Bartal Kálmán volt a birtokosa. A község ősi templomáról már 1274-ben említést tettek. Ez azonban elpusztult és helyére 1770-ben új templom épült. A községhez tartozott Halomszél és Kajtova major.

Farkass Mihály esperesplébános másnap az Augustinus névre keresztelte őt Marczell József és Nagy Johanna keresztszülők jelenlétében. Szülei házasságából 14 gyermek született, közülük a kis Ágoston harmadiknak érkezett.

Az ifjabb Ágoston Bakáról indulva felsőbb tanulmányait Pozsonyban és Budapesten végezte. A jogtudományi és az államtudományi államvizsgákat 1881-ben tette le.

Mint a fentiekből kitűnik, a családtagok közül többen aktívan részt vettek a vármegyék közigazgatásában és közéletében. Jankó Ágoston is erre az útra lépett, amikor a csallóközi ág sarjaként, mindössze 25 évesen Torontálba költözött.

Hírdetés

Torontál vármegye Magyarország déli részében, a Dunától, Tiszától és Marostól körbezárt szögben, egészében véve sík vidéken fekszik. Határa északon Csongrád, Csanád és kis részben Arad vármegye, keleten Temes vármegye, délen Szerbia és Horvátország, nyugaton Bács-Bodrog vármegye.

Jankó Ágostont 1881-ben nevezték ki tb. vármegyei aljegyzőjévé. A következő évben segédszolgabíró lett. Kiváló képzettsége és hatalmas munkabírása gyorsan ismertté tette őt a felsőbb körökben is.

1886-ban a vármegye első aljegyzőjévé választották, majd a Nagyszentmiklósi járás főszolgabírói tisztségét is megkapta. Értékes egyéni tulajdonságai révén nyerte el a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat igazgatói székét azzal a feladattal, hogy a hatékonyság érdekében végezze el a teljes körű újjászervezést. Tíz évig tartó vezetői munkája pozitív hatással volt a délvidéki mezőgazdaság létérdekeire.

A Csallóközből érkezett igazgatóval az élén a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulatnak a vizek szabályozásával nagy szerepe volt a síkság gazdasági értékesítésében. A vármegye területe már a mohácsi vész előtt több népes község lakosságának biztosított jólétet, hiszen a legelőket szántóföldekké, a réteket legelőkké, a vizenyős részeket kaszálókká alakították át. A török hódoltság idején azonban az elnéptelenedett vidéken a sűrű erdőségek, az újra elhatalmasodott sás és nád gátolták a vizek rendes lefolyását, ezért ismét vizenyőssé és részben posványossá váltak a korábban megművelt földek. Ráadásul a megszállók saját hódításaik megtartása érdekében, területvédelmi szempontból a mocsarak számát növelték. A Délvidék visszafoglalása után a legfontosabb feladatok közé a vizek szabályozása és a mocsarak csatornázással történő lecsapolása tartozott.

Az ármentesítő társulat élén végzett munkája példaértékűvé vált a többi hasonló szervezet számára.

Szívós munkával, valamint a közvetlen környezetében, illetve felettesei körében is számon tartott sikereinek köszönhetően lépésről lépésre haladt előre a pályáján.

1903-ban a vármegye alispánná választotta őt.

 

Felhasznált irodalom:
Jankó Ágoston alispán: Vízszabályozás és árvízvédelem. In Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Torontál vármegye
Reiszig Ede, Vende Aladár: Torontál vármegye községei. In Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Torontál vármegye
Vende Aladár: Pozsony vármegye községei. In Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Pozsony vármegye
Tolnamegyei Újság

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »