Jakab Ferenc szerint rámegy az évünk a koronavírus-járványra

Jakab Ferenc virológus a Heti Naplóban kifejtette: csak az oltási hajlandóság és az oltott személyek számának növekedésével tudjuk visszaszorítani a járványügyi intézkedéseket.

Szó esett arról is, hogy a március óta működő Koronavírus-kutatási Akciócsoport – aminek Jakab a vezetője –, elsődleges célja: hatásos terápiát, illetve gyógyszerkísérleteket végezni, foglalkozni az alapkutatással.

A kínai vakcinákkal kapcsolatban a virológus kifejtette, Kínában rengeteg vakcinafejlesztési projekt fut. A Sinopharm kettőt is futtatott: az egyik nagyon nem vált be, a mostani viszont elérte a 75-80 százalékos hatásosságot. Jakab szerint nem kell megijedni a vakcinától azért, mert elsőgenerációs oltóanyagról van szó. Hangsúlyozta, az első és a második klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy nem rossz a vakcina.

Ha tudományos tények és publikációk alátámasztják egy vakcina hatásosságát, akkor úgy gondolom, nincs olyan vakcina, amivel ne oltathatnánk be magunkat

– mondta.

A virológus a koronavírus brit mutációjával kapcsolatban azt mondta, eddigi tudások szerint nem okoz jelentősebb klinikai változást, azonban 60-70 százalékkal gyorsabban, agresszívabban terjed. Szerinte többlethalálozás azért van, mert jobban terjed a brit mutáció.

Hírdetés

De mikor lehetünk túl ezen az egészen?

Rá fog menni ez az évünk

– fogalmazott Jakab.

Elmondása szerint az oltási hajlandóság, illetve az oltott személyek számának növekedésével tudjuk csak visszaszorítani a járványügyi intézkedéseket. Felhívta a figyelmet arra is, az oltás elindulásával nem dobhatjuk el a maszkot és nem áll minden vissza a régi rendbe.

Ahogy az oltás erősödése felfelé megy, szépen vissza lehet szorítani a járványügyi intézkedéseket, de ez még idő 

– szögezte le.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »