Izraelben tízezer fölé emelkedett az új koronavírus fertőzöttek száma

Izraelben tízezer fölé emelkedett az új koronavírus fertőzöttek száma

A koronavírus-járvány kitörése óta először emelkedett tízezer fölé Izraelben az egy nap alatt azonosított új fertőzöttek száma – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet kedden.

A hétfőn elvégzett 100 693 tesztből 10 021 új koronavírus-hordozót azonosítottak,

ami helyi szinten kiemelkedően magas, 10,2 százalékos pozitív arányt jelent – írja az MTI.

A kórházak, elsősorban Jeruzsálemben, teljesítőképességük határán járnak a súlyos betegek kezelésében.

A súlyos betegek körében egyre többen vannak a fiatalabbak, miután a magas fokú oltottság miatt az idősek egyre inkább védettek a SARS-CoV-2 vírus okozta betegségtől (Covid-19).

A már először, sőt másodszor beoltottak közül mintegy 12 ezren elkapták Izraelben a koronavírus-fertőzést, ami óvatosságra int a második vakcinát követő egy hétig, a megígért 95 százalékos védettség eléréséig.

Az első szerológiai vizsgálatok szerint az izraeli oltottak vérében a második oltást követő hét nap után az első oltás után elért ellenanyag-mennyiség 6-20 szorosát mutatták ki, ami rámutat a kétlépcsős oltás mindkét részének fontosságára.

Hírdetés

Az egészségügyi minisztérium nőgyógyászati és termékenységi ügyekkel foglalkozó bizottsága kedden közzétett állásfoglalásában a várandós nők beoltását javasolja, mert nincs tudományos alapja annak,

hogy meddőséget vagy a terhességi károsodást okoznának az eddig jóváhagyott vakcinák.

Az állapotos nők az izraeli adatok alapján fokozottan veszélyeztetettek a koronavírus miatti súlyos megbetegedésekkel szemben. A szakértők a megszerzett tapasztalatok alapján nem láttak kockázatot az újszülöttek számára a szoptató anyák beoltása miatt sem.

A pénteken lejáró szigorú zárlat nem egy-, hanem kéthetes meghosszabbításáról fognak szavazni a kormány tagjai várhatóan a következő napokban.

A hosszabbítás újabb mintegy négymilliárd sékel (mintegy 400 milliárd forint) kárt okoz az izraeli gazdaságnak.

Tavaly március óta 562 167-en fertőződtek meg igazoltan koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben.

Jelenleg 81 59 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja.

1947 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1114-en súlyos állapotban vannak, 277 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 4049-en haltak meg Izraelben.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »