Itt van Budapest 25 legveszélyesebb útja

Itt van Budapest 25 legveszélyesebb útja

Most épp üresek a fővárosi utak, de tavaly rekordot döntöt a személyi sérüléses baleset száma.

Rekordot döntött a személyi sérüléses balesetek száma 2019-ben, összesen 3767 esethez kellett mentőt hívni, ami 22 százalékos emelkedés 2010-hez képest (3087). Ugyanebben az időszakban az ország összes útján mindössze 2,6 százalékos emelkedést mutatnak az adatok. Ha Budapestet kivesszük belőle, vidéken minimálisan, de javult a kép – írja a Vezess.hu.

A rendőrségi statisztika alapján készült összeállításból, amely csak a nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel járó eseteket veszi figyelembe, kiderül, hogy a halálos, valamint a súlyos balesetek száma csökkent. 2018-hoz képest a balesetek száma mindössze 22-vel nőtt, de öttel kevesebb halálos volt közöttük (49 helyett 44), a súlyosak száma hárommal csökkent (813-ra), a könnyű sérüléssel járóké viszont emelkedett (2910-re 2880-ról).

Hírdetés

A főváros 25 legveszélyesebb útján viszont éppen a halálos és súlyos balesetek száma emelkedett. Évek óta kiemelkedik a mezőnyből a Váci út. Nincs változás a második helyen sem, 2018-ban is a Pesti út követte a Vácit, viszont két éve még az Andrássy volt a harmadik a feketelistán, a Budaörsi és a Soroksári előtt. A legfrissebb listán harmadik Thököly út tavaly jelentőset lépett előre az előző esztendőhöz képest, amikor még a tizedik helyen állt.

Érdekesség, hogy az előző évhez képest így is a Váci úton csökkent a leginkább a balesetek száma, 21-gyel volt kevesebb, mint tavaly. Ebben a rangsorban a Szentendrei út (-11), a Soroksári út (-7), a Szentmihályi út (-6) és a Hűvösvölgyi út (-5) következik.

Kiemelkedően romlott közülük a helyzet a Thököly úton – itt megduplázódott a személyi sérüléses esetek száma –, az Ady Endre úton, az Üllői úton, a Pesti úton és a Mogyoródi úton.

Az egy kilométerre jutó balesetszám tekintetében viszont a József körút Budapest legveszélyesebb útja. Érdekes, hogy a Nagykörút más részein mennyivel kevesebb a személysérüléses baleset. Illetve az is, hogy a nyílegyenes, lámpákkal biztosított Andrássy út is ott van az élbolyban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »