Ítéletidő Kínában: több mint százan meghaltak, százezreket kitelepítettek

Száznál több halálos áldozata van az özönvízszerű esőzéseknek Kínában és csaknem ugyanennyi embert eltűntként tartanak nyilván. Az ítéletidővel érintett tartományban 300 ezer embert kellett kitelepíteni az otthonából.

Legkevesebb 112 halálos áldozatot követeltek a héten az özönvízszerű esőzések Kínában, és további 91 embert eltűntként tartanak számon – jelentették kormányzati illetékesek. A legsúlyosabban a fővárost, Pekinget is magában foglaló, észak-kínai Hopej tartományt érinti a hétfő óta tomboló ítéletidő, amely súlyos áradásokat és földcsuszamlásokat okozott.

Hopej területén mintegy 300 ezer embert kellett kitelepíteni otthonából. Korábbi információk szerint a tartomány 11 településén csaknem 2 millió ember szenvedett kárt. Dahszian települést szerda reggel szinte teljesen elsodorta a közeli víztározóból lezúdult víz. Számos lakót az özönvíz ébresztette álmából, és sárban heverő gyermekekről készült fotókat lehetett látni.

Az AFP francia hírügynökség arról adott hírt, hogy számos kínai internetes oldal és médium bírálta a kínai illetékeseknek a katasztrófa kezelésével kapcsolatos magatartását. Egy helyi lakos szerint a hatóságok akkor értesítették őket a közeli víztározó megáradásának veszélyéről, amikor a vízszint már nagyon magasan állt, egészen a mellkasáig.

Hszingtajban több ezren tiltakoztak amiatt, hogy a hatóságok túl későn értesítették őket az áradásokról és nem kapnak megfelelő segítséget. Velük szemben több száz rendőr vonult fel a város utcáira. Kína a déli országrészben is az elmúlt évek egyik legpusztítóbb áradásaival küzd hetek óta. Csak az év első felében az időjárás okozta katasztrófák miatt 576-an haltak meg vagy tűntek el.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »