Itáliai napló

Itáliai napló

2022. 7. 11. (Umratshausen, Gasthof zum goldenen Pflug) – Szinte akkor indulva, valamivel hat után, ahogy terveztük, az első (emlékeztető) megálló Heiligenkreuz. A kolostor környékén bolyongva két helybéli is mosolyogva rám köszön: ’s Gott.

Die Zeit. Egyszerűen meg kell vennem, ha német nyelvterületen járok, nem tehetek róla. Bizonyos fokú függőség, belátom, hiszen alaposan sosem sikerül átolvasnom. De az érzés, a tudat, ahogy küszködök a hatalmas lepedőkkel, s ámulok, hogy mi minden van a világban… bizony, amiről bölcselmetek álmodni sem képes…

Útközben rám telefonál szállásadónk, hogy mivel ma szünnap van a vendéglőjükben, az épületben nem lesz senki. Viszont megad egy kódszámot, ami segítségével egy kis rekeszből a bejárati ajtó mellett kivehető a szobakulcsunk. És úgy is lőn. A személyzet hiányzik csak, hiszen elég nagy ez az egykori parasztházból (Bauerhof) átalakított vendégház, vannak itt lengyelek, hollandok, dánok, osztrákok. Azt is kérdi a hölgy, hogy nyilván éhesek vagyunk, terveztünk-e náluk vacsorát? Mert azt kiváltandó tud két helyet ajánlani a közelben. Aztán egy élelmiszerüzletben vásárolunk üveges söröket. A szobában viszont csak borospoharak vannak. Elindulok körülnézni az épületben, hátha találok valahol sörivásra alkalmas edényt. A recepciós helyiség üvegajtaján át két férfit látok ott motoszkálni. Bekopogok, ajtót nyitnak, mondom, mit keresek. Az egyik azonnal ugrik, hogy hozza is, de visszalép: és milyen sört is akarunk inni? Csak hogy tudja, milyen poharakat hozzon, teszi hozzá. Mondom, Radlert és barna sört. És hoz is kétfajta söröspoharat. Azt már rühellem megkérdezni, hogy akkor most melyikből igya Icu a Radlerét, s én melyikből a barnámat? Mindegy is. Sör – sör. Számunkra.

Nem kéne ezen már meglepődnöm, de mégis azt teszem: itt, a faluban is az emberek rámosolyognak az idegenre, nem süt bizalmatlanság a szemükből, előre köszönnek az utcán. S nálunk? Igaz, én sem. Icunak mondom (kelet-európaiság!), hogy ne hagyja a fényképezőgépet éjszakára az autóban látható helyen, vagy ha mégis, ne csodálkozzon, ha reggelre ellopják. Séta a faluban: a kerítést, mint olyat, nem ismerik. A magán- és a közterület egybemosódik. Hogy itt lopnának? Hacsak nem mi…

Hírdetés

Tényleg sajnálom, s gondoljanak jó magyarjaink, amit akarnak, hogy nem ide születtem.

2022. 7. 12. (Bozen) – Reggel még Icu kis bevásárlása Frasdorfban, miközben én tettem egy körsétát a faluban. Az utcán egy fiatal nő mosolyogva rám köszön. Itt is hatalmas, gazdag parasztházak (Bauerhof), ami elgondolkodtat e jólét történeti okairól, a németek (bajorok) szorgalmáról, hogy vajon mindez hogyan függhetett össze. És hogy nálunk miért nem? Csak feltételezem, hogy történetileg megvolt a nagyobb biztonság, tehát volt rá valós esély, hogy ha valamibe invesztálok, akkor az fél vagy egy évszázad múltán is érvényes lehet. Ezzel szemben nálunk a folyamatos bizonytalanság: kiskirályok, tatár, török, kuruc-labanc, folyamatos migrációk, ide-oda menekülések. A menekültek sosem tudhatták, meddig maradhatnak, mikor túrja ki őket egy másik, hozzájuk hasonlóan földönfutó társaság. Nem lehetett távlatosan gondolkodni: az a tied, amit megeszel elve érvényesült évszázadokon keresztül. Ezzel párhuzamosan a másikkal szembeni bizalmatlanság: sose lehetett tudni, hogy aki szemben áll velem, az kuruc-e, labanc-e, szélhámos-e, kommunista-e, nyilas-e, besúgó vagy kicsoda? Faluközösségekben ideig-óráig működött valami bizalom, de mára ez is teljesen szertefoszlott. S ha nincs létbiztonság, akkor nincs is értelme gazdaságba, épületekbe invesztálni (így jöhetett létre a színes és drága viseleteken alapuló cifra nyomorúság).

Talán ilyen történelmi alapokon alakult ki az emberekben a szorgalom is, amit aztán máshová települve is megőriztek. Lásd a dunántúli németek példáját. A helybéli magyarok kiröhögték őket szorgalmuk és takarékosságuk miatt. Aztán röhögve éhezhettek. Meg sirathatták kései utódaik az ugaron maradt drága magyar földet. Ha meg külföldi veszi meg, irigyeljük a termést. De mi ugaron hagytuk. Külföldinek földet nem adunk! Inkább maradjon ugaron a drága magyar föld… Mikor lesz ennek vége?


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »