Iszlám államos zászlót találtak a németországi AFGÁN MERÉNYLŐNÉL

Egy kézzel festett, Iszlám Államos zászlót talátlak a németországi vonaton baltával támadó 17 éves afgán menekült szobájában – közölte a BBC. A támadó fejszével és késsel rontott egy regionális vonat utasaira a bajorországi Würzburg közelében hétfő este. Három embert súlyosan, egy negyediket könnyebben megsebesített – közölte korábban a rendőrség.

Magyar Menedék - Ősmagyar

Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter azonban az ARD német közszolgálati televízió Tagesthemen című esti műsorában azt mondta, lehetséges, hogy a három súlyos sebesült közül többnek az állapota életveszélyes. A korábbi hírek 20 sérültről szóltak, később ezt korrigálták 4-re, a többi utast csak fenyegette a támadó. Az áldozatok hong kongiak.

Arra a kérdésre, hogy a támadás iszlamista indíttatású volt-e, Joachim Herrmann azt mondta, ezt még vizsgálják, de a tettes állítólag kiabált valamit. A bajor belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint állítólag azt, hogy Allahu Akbar, vagyis Allah a leghatalmasabb. A támadó motivációi egyelőre nem ismertek – írja a BBC.

Joachim Herrmann tájékoztatása szerint a fiatal férfi elmenekült a helyszínről, de egy közelben lévő különleges egység üldözőbe vette. Amikor a MERÉNYLŐ nekik akart támadni, tüzet nyitottak rá, meghalt.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »