Iszlám Állam-kivégzést játszottak egy autista gyerekkel Budapesten

Az általános iskola igazgatója megbüntette a „kivégzőket”, majd leváltották. Az eset decemberben történt.

Egy budapesti általános iskolában, még decemberben játszottak el egy, az Iszlám Állam terroristái által végrehajtottakhoz hasonló kivégzést egy 13 év körüli autista gyereken – írja az Origo. A portál úgy tudja, zsákot húztak a gyerek fejére, majd két felsős eljátszotta, hogy kivégzik.

Az iskolaigazgató is értesült az esetről, a diákokat pedig ugyanúgy büntette meg, ahogy ők az autista gyerekkel eljártak. Az Origo úgy tudja, mindez egy órával azelőtt történt, hogy kinevezték volna az iskola élére az igazgatót, aki pár nappal később maga mesélte el a diákok szüleinek, hogyan büntette meg a gyerekeket.

A szülők ezt követően tettek feljelentést, de az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint bűncselekmény hiányában megszűnt az eljárás május 10-én. Az ügynek azonban lett következménye: az iskola fenntartója visszavonta az igazgató vezetői megbízatását, de a tanár maradhatott az iskolában. Ahová egyébként már nem járnak az ügyben érintett gyerekek – írta az Origo.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »