Istennel semmi sem lehetetlen

A hajráig élt bennünk a magyar továbbjutás reménye a labdarúgó Európa-bajnokságon. A futballjáték-történelemben első alkalommal voltunk – részben – házigazdái egy egész világ által figyelemmel kísért tornának. Egy olyan Európa-bajnokságnak, amelyre igen viszontagságos körülmények és vészterhes időkben sikerült kijutnia a nemzeti csapatnak. A magyar szurkolók lelkesítő energiáit szinte mindenhol irigyelték Európában. Még bennünk a közös szurkolás dübörgő lüktetése, és máris drukkolhatunk az Olimpia résztvevőinek.

„Gyere Egérke, gyere kicsi lány!” – mindannyiunk fülében ott cseng a mára már legendássá vált mondat, amely harminchárom évvel ezelőtt 1988. szeptember 22-én harsogott Vitray Tamás sportriporter mikrofonjából, amikor is Egerszegi Krisztina, az akkor még csak tizennégy éves „kicsi lány” Szöulban kétszáz méter háton az olimpiai aranyéremért úszott, majd meg is nyerte azt. Az egyik legkiemelkedőbb sportolónk ezzel a legfiatalabb magyar bajnok, valamint egyéni úszó olimpiai bajnok lett. Általában hasonlóképpen szurkolunk mi is az otthoni fotelből, a szurkolói sátrak kivetítői előtt ma is, és sajnos csak a fotelből és csakis a kivetítők előtt, hiszen a XXXII. nyári olimpiai játékok a pandémia miatt ezúttal szinte teljesen zárt kapuk mögött zajlanak.

Szilágyi Áron tokiói aranya

Az aranyérmes Szilágyi Áron a dobogó legfelső fokán

Fotó: Illyés Tibor / MTI

A 2020. évi nyári olimpiai játékok július 23-án kezdődtek Tokióban. A nemzetközi sporteseményt a világjárvány miatt tavalyról idénre halasztották. Az augusztus 8-ig tartó nyári játékokon százhetvenhat magyar sportoló vesz részt.

Sok sportpszichológus és -menedzser fogalmazta meg, hogy a nyári játékok üres lelátói a sportolók esélyeit is átírhatják. Vagy mégsem? Ne feledkezzünk meg a lelki erőről és a hitről. Hiszen a küzdeni akarás és az összefogás mind-mind olyan alapfogalmak, amelyek a sportban és a keresztyéni életben is ugyanúgy jelen vannak. Sportolók ezrei vannak meggyőződve arról, hogy a fizikai forma mellett a hitnek is szerepe van teljesítményükben. Minderről szívesen nyilatkoznak is a sajtó munkatársainak, de hitükről gyakran „beszélgetnek” követőikkel a közösségi oldalakon. Többségük örömmel beszél arról, hogy a versenyekre mindig visznek magukkal egy imát, egy bibliai idézetet vagy egy zsoltárt.

Mégis milyen szerepe lehet a hitnek a sportban? A Bibliában megtalálható kifejezések, mint például a tűrés, a szenvedés, a kitartás éppúgy vonatkoznak azokra az emberekre, akik valamilyen cél eléréséért küzdenek a sport területén.

Hogy ki mennyire sikeres a sportban, azt nem csak a tehetsége, de a hit mértéke is meghatározhatja. A hit aktivizálja az emberi testet, a terhelhetőséget és a tehetséget is.

Az élsportolókat az egyházi elöljárókhoz hasonlíthatjuk, akiket Isten arra hívott el, hogy ne csak egyéni, hanem közösségi szinten is győzelemre vigyék Isten evangéliumát a hit által.

A szurkoló és a sportoló versenyhelyzetben nagyon egymásra tud hangolódni. Mivel a sport játék is, a versenyző feloldódik benne, a szurkoló pedig az izgalmak pillanatában beleéli magát a sportoló helyzetébe. A versenyek idején sok megkapó emberi jelenetnek is tanúi lehetünk. A megcsillanó öröm, a humor, a könnyek, a képességek kiteljesítésének látványa magával tudja ragadni a közönséget. A helyszíni átélés élménye olyan vonzó, hogy hiába a jelen idejű közvetítések, a szurkoló tudja, hogy ott lenni a siker pillanatában egyszeri és megismételhetetlen. A versenyzőre is nagy hatással van a nézősereg, ha nem is mindig, mindenkire hat motiváló jelleggel. A verseny idején nincs fizikai kapcsolat, nincs párbeszéd versenyző és szurkoló között. A szóbeliség egyirányú: a szurkolók hangos buzdítása a versenyző felé.

Talán az sem véletlen, hogy a magyar nyelvben a lelkesítés szavunk is a buzdítás lélekkel való kapcsolatát fejezi ki. Bizonyított és sokan át is éltük, hogy a buzdítás hatására valami rezonál a testünkben, a lelkünkben. Amikor a szurkolói biztatás összeadódik a versenyző elszántságával, lélekig ható erősítő érzéseket és olyan változásokat idézhet elő, amelyek a sportoló fizikai teljesítményére is kihatnak, és így magát a verseny végkimenetelét is képesek befolyásolni. Egyszer egy sportolótól hallottam, hogy a szurkolás egyfajta engedélyezett teljesítményfokozó, kívülről kapott és befogadott hatás. A szurkolás szinonimájaként a buzdítás is több jelentéssel bír. Hiszen ez a kifejezés azt erősíti a versenyzőben, hogy az előtte álló lehetőség nemcsak elérhető, hanem a szurkolók ezt a teljesítményt el is várják tőle, és hisznek is benne: őszintén bízom benned, meg tudod csinálni, hiszen te ­­vagy a legjobb!

Végezetül talán azt is kimondhatjuk, hogy a sportszerűség keresztyén érték. Bár a stadion több embert vonz, mint a templom, a szurkolás idején mindannyian egyek vagyunk: hívők és hitetlenek. Mélységek és magasságok, nehéz döntések, sikerek, kudarcok, hitből fakadó erők. Ezek a gondolatok, érzések mind ott vannak ma a magyar sportolóinkban is. Zárt kapukkal a nagy közösségi élmény ugyan elmarad, de Istennel való találkozás talán még hangsúlyosabb és erősebb lehet. És így várhatóan a sikerek sem maradnak el. Gondoljunk Máté evangéliumára: „…bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.” (Mt 17,20) Együtt üzenjük meg sportolóinknak: Istennel semmi sem lehetetlen. Ragyogja be az olimpiát a siker és az öröm.

A cikket a Reformátusok Lapja e heti számában is megtalálják, melyben más érdekes és értékes tartalmakat is olvashatnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!