Istenben bízva így lesz jövőnk Kárpátalján – videóriport Zsukovszky Miklós esperessel

Istenben bízva így lesz jövőnk Kárpátalján – videóriport Zsukovszky Miklós esperessel

Zsukovszky Miklós a Beregi Református Egyházmegye esperese, a Derceni Református Egyházközség lelkipásztora a ma legnehezebb sorsú nemzetrészünk, Kárpátalja igaz magyar őreként, Isten kinyújtott karjaként, a Tábita diakóniai központ és az önkéntes tűzoltóság megálmodójaként reményt ad azoknak a testvéreinknek, akiknek más reményük nem maradt.

Az Ukrajnát sújtó gazdasági válság és a fegyveres konfliktusok hátterében – mint a történelem során már annyiszor – most is nagyhatalmi érdekek húzódnak, melyeknek legkiszolgáltatottabb áldozatai ismételten az ártatlan emberek, köztük a kárpátaljai magyar közösség. Képzeljük el, hogy az infláció, a gazdasági mélyrepülés következtében egy átlagos nyugdíj 12 ezer forintnak megfelelő hrivnya, miközben az élelmiszerárak a magyarországiakhoz hasonlóak. A férfiak a behívótól rettegnek, miközben családjuk kilátástalan helyzetbe került.

Ebben a helyzetben a Tiszteletes úr és az önkéntes segítői napi 78 adag meleg ételt hordanak ki rászorulóknak. Saját szememmel láttam, ahogy az idős néni könnyeivel küszködve, egy apró szobában kucorogva, utolsó darab tűzifáját a sparheltben égetve várja és hálálkodik az ételért. S ilyenkor nem csak élelmet, de egy jó szót – ahogy a Tiszteletes úr mondta – szeretetet is visznek a rászorulóknak.

Mindemellett hittanórákat, foglalkozásokat tartanak a gyermekeknek, magyarságra nevelik őket, lánya ingyenes fogászatot üzemeltet hétvégenként, ő maga pedig egy olyan önkéntes tűzoltóság vezetője, amely mára – igaz adományokból, s nem a legújabb eszközökkel, de – teljesen felszerelt és a helyi katasztrófahelyzeteken felül, a magyarországi árvizek során is szó nélkül jött segíteni.

Aki, látva mindezt és a szinte lehetetlen küldetést vállalva – s azt mégis végrehajtva -, vasárnaponként a csurig telt – ebben az anyagi helyzetben csodálatosan felújított – református templomban hitről, magyarságról és megmaradásról prédikál, nos azé minden tiszteletem. Azé, aki ilyenkor is azt mondja: “Úgy gondolom, hogy Isten megáldott bennünket eddig, és ezután is meg fog áldani. S, ha továbbra is bízunk az Istenben, így lesz nekünk jövőnk, itt Kárpátalján.”

Ismét egy igaz Kárpát-haza Őrére bukkantunk, ezúttal Kárpátalján. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy megismerhettem és kitartást, egészséget és áldást kívánok önzetlen munkájának – inkább küldetésének – folytatásában.

Zana Diána – PolgárPortál

The post Istenben bízva így lesz jövőnk Kárpátalján – videóriport Zsukovszky Miklós esperessel appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »