Isten sebeinkben is velünk van – Megáldották Kaposváron a meg nem született gyermekek emlékhelyét

Isten sebeinkben is velünk van – Megáldották Kaposváron a meg nem született gyermekek emlékhelyét

Két kezdeményezés kapcsolódott össze Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, március 25-én Kaposváron. A város legfontosabb sírkertjében, a Keleti temetőben Varga László püspök megáldotta a megfogant, de meg nem született gyermekek emlékhelyét, majd szentmisében indították egyházmegyei körútra az „Élet útja” kezdeményezést, amelynek célja szintén a meg nem született gyermekekre való emlékezés.

A kaposvári Keleti temetőbe érkezőt óriás platánfák és hársfák teremtette végtelen nyugalom fogadja. Ide nem hallatszik be a forgalmas országút zaja, ebben a csendben gyülekezünk a ravatalozó előtt. A városnak ez a legfontosabb temetője, az őszinte kegyelet, az elhunytak tiszteletének méltó helye. A lélekharang mellé szobor került. Ez a megfogant, de meg nem született gyermekek emlékhelye. Kling József szobrászművész hófehér márványtömbbe faragta bele a magzat alakját. Védtelennek ábrázolta, nincs körülötte az anyaméh biztonságot adó burka. Egy női arc tekint rá, a fájdalom arca. Felettük galamb képében a Szentlélek, jelezve, hol a történet vége.

A szobor megáldására a pandémia idején kis csoport gyűlt össze. Varga László megyéspüspök, az egyházmegye és a Szent Fausztina Irgalmasság Háza képviselői, az Udvardy házaspár, a kezdeményezés ötletgazdái; Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. igazgatója.

Az egybegyűlteket Udvardy Márton állandó diakónus, püspöki szertartó köszöntötte.

Az ő szüleiknek kívántunk lehetőséget adni az emlékezésre, gyertyagyújtásra” – ismertette az emlékhely létesítésének alapgondolatát. Kiemelte, a gyászfolyamat lényeges eleme, hogy tudatosítsuk magunkban a visszafordíthatatlanságot, ennek pótolhatatlan eseménye lenne a temetés, amire az említett esetek többségében nincs mód. Ezeknek a szülőknek adja meg a felállított szobor fizikálisan is a lehetőséget, hogy halottak napján, évfordulókon legyen hol megemlékezni az átélt veszteségről. Hangsúlyozta, közös erővel tevékenyen is részt szeretnének venni abban a munkában, hogy csökkenjen az abortuszok száma, minél több megfogant élet megszülethessen.

Szita Károly polgármester beszédében úgy fogalmazott: „Kaposvár az otthonunk. Számunkra a város nemcsak a jelenről szól, benne van közös múltunk, de gyermekeink, unokáik jövőjének ígérete is. Mindaz, amit ma teszünk, ahogyan gondolkodunk egymásról, annak alapjait elődeink életükkel tették le, s mindaz, amit szándékunk, erőnk szerint a máért teszünk, az utánunk jövők életét határozza meg. Soha nem múló kapocs köt össze bennünket. Közösségünkben tudjuk a már eltávozott szeretteinket, a jövőben érkező vágyott gyerekeket. Létünk a felmenőink létében gyökerezik, és tisztelettel gondolunk az utódokra, de azokra is, akik nem kapták meg a lehetőséget, hogy mosolyukkal találkozhassunk. Ők léteznek, ez szüleiknek és az istenhívő embereknek bizonyosság. Rájuk emlékeztet Kling József szobra.”

Kling József szobrászművész a meghatottságtól el-elakadó hangon elmondta: „Azért imádkoztam a Jóistenhez, hogy meg tudjam fogalmazni azt a drámaiságot, ami a szoborállítás apropója. Így született meg bennem a kép: a meggyötört arcú, síró női fej a magzatra néz, akit nem tudott megszülni. Ezt faragtam ki. Éreztem azonban, valami még hiányzik. Így került fel a galamb formájában a Szentlélek, aki a mennybe viszi a lelkeket. Ezt is megfaragtam, s a szoborra helyeztük. Így lett teljes a megfogant, de meg nem született gyermekek emlékműve.”

„Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat” – imádkozzuk a szentmisében. Varga László püspök a szobrot megáldva arról beszélt, a halállal rendszeresen találkozunk, de mi a feltámadás örömhírét hirdetjük. Átéljük a mindennapi halálainkat, kudarcainkat, ifjúságunk elveszítését, álmaink halálát, istenképünk, egyházképünk, a családról alkotott képünk, terveink, álmaink halálát, és vannak, akik átélik megfogant gyermekeik halálát is.

Hírdetés

Abban kíván az emlékhely segíteni, hogy el tudjuk gyászolni ezeket a veszteségeket, és el tudjuk fogadni a jelen pünkösdjét – fogalmazott a főpásztor.

A megemlékezés a szomszédos Jézus Szíve-templomban folytatódott, Puskás Béla temetőigazgató kíséretében vonultunk át oda. A sírok között haladtunk, érintve a város jeles szülötteinek síremlékeit, s ezáltal betekintést kaptunk a nagy múltú megyeszékhely történetébe.

A Jézus Szíve-templomban a szentély előtt áll Martin Hudáćek szlovák szobrászművész alkotása, a Meg nem született gyermek szobra. Egy térdelő, arcát tenyerébe rejtő márvány nőalak, vele szemben üvegből megalkotva a kezét a nő fejére helyező kislány. Ez a szobor indul 14 állomásból álló körútra az egyházmegyében, hogy mindenhova elvigye a meg nem születhetett gyerekek felett érzett fájdalmat és a megbocsátás, remény üzenetét.

A kezdeményezés ötletgazdája, Udvardyné Tóth Lilla a jelenlévőket köszöntve arra hívta fel a figyelmet,

És üzeni a szobor, hogy minden megfogant élet megismételhetetlen érték. És üzen arról, hogy a körülmények, melyek között a döntés felőlük megszületik, drámaiak, de mindig van jobb megoldás, mint az elpusztításuk. Tóth Lilla elmondta, ezeknek az anyáknak szeretnének segíteni mind a szobor körútjával, mind a „Nem ítéllek el” lelkigyakorlatok indításával. A következmények, a sebek sokszor évek múltán jönnek felszínre, és egy ilyen megrekedt gyászfolyamatban szakemberek és Isten kegyelme jelenthet megoldást – tette hozzá a szervező.

Varga László szentbeszéde a nap ünnepére irányította a figyelmünket. „Gyümölcsoltó Boldogasszony napja a bizalom csodálatos ünnepe.

Ezt éljük meg, amikor az Eucharisztiában kezünkbe vehetjük, és a megfogant gyermekek életében is ezt látjuk. Isten bizalma töretlen, míg a mi bizalmunk sokszor megrendül. Meg tudják törni bűneink, könnyen elbizonytalanodunk Istenben, embertársainkban és önmagunkban is. Ennek a következménye az abortusz is, amikor az anya nem meri megszülni a gyermekét. Isten azonban ezért küldte a fiát, hogy megmentse az embert, azt üzeni Jézusban, »nem ítéllek el«. Gyógyulást kínál, nem hagy magunkra sebeinkben. Az ünnep arra hív, újítsuk meg bizalmunkat Isten, társaink és önmagunk felé.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »