Isten közel megy az emberhez – Megáldották az új pécs-kertvárosi plébánia kápolnáját

Isten közel megy az emberhez – Megáldották az új pécs-kertvárosi plébánia kápolnáját

Udvardy György pécsi megyéspüspök július 7-én megáldotta a pécs-kertvárosi Szent II. János Pál-plébánia kápolnáját. A plébánia 2019. január 1-je óta működik; a kápolnája a plébániatemplom felépüléséig fog a hívek és a közösség lelki otthonául szolgálni.

Kövesi Ferenc kerületi esperes, plébános elmondása szerint a helyiek kegyelemként élik meg a panelok között létesült plébániát.

„Nagy örömmel jönnek, mindig új arcokat látok. Volt, aki azt mondta: végre valami új létesült itt, és nem kocsma, vagy valami más szórakozóhely… Azt gondolom, hogy tényleg a Szentlélek akarta így, hogy legyen itt egy lelki központ, egy kiindulópont, ahova az emberek eljöhetnek, imádkozhatnak és feltöltődhetnek lelkileg.”

A kápolna megáldására nagy tömeg gyűlt össze, a vihar sem riasztotta el az embereket. „Jó az itt élőkkel beszélgetni. Misék után sokszor itt maradunk, akár bent, akár kint, és nagyon sokat beszélgetünk. Nagyon fontos ez itt, ahol magukra zárják a lakást az emberek a panelházakban, hogy van egy hely, ahol tudnak beszélgetni. Nyugodt vagyok, mert hiszem, hogy az Úristennek terve van itt, és én eszköze vagyok. Remélem, hogy jól fog fölhasználni az Úristen” – fejtette ki a plébános.

A Nagy Imre út 53. szám alatt található ingatlan az elmúlt években volt már vegyesbolt és kávézó is, de idén küldetése örökre megváltozott. Nagy Emese belsőépítész Kövesi Ferenc plébánossal közösen tervezte meg a kápolnát, hogy minél jobban megfeleljen a közösségi, valamint a liturgikus feladatoknak.

Udvardy György pécsi megyéspüspök az ünnepen a küldetésről beszélt. „Az Egyháznak mindig is feladata volt, hogy az Isten közelségét a templomok közelségével is jelezze a közösségek és minden ember számára. Elérhető közelségben kell lennie annak a helynek, ahol az ember méltóságát, az ember lelkének a tisztaságát, a tiszta kapcsolatoknak a lehetőségét biztosítani tudjuk.

Hírdetés

A templom azt jelenti számunkra: Isten közel megy az emberhez, és mindazt, amit adományként ad a szentségekben, a tanításban, a közösségekben, azt a templom közel hozza, mint Isten országának látható, hatékony jelét. Ezért nagyon fontos számunkra, hogy lehetőség szerint minden szituációban, minden korban a megfelelő módon tudjuk az emberhez közel hozni Jézus tanítását.”

A megáldott kápolna akkor is kápolnaként fog szolgálni, amikor majd felszentelik a plébániatemplomot. „Azért épült, hogy mint egy »lelki erőmű« létrehozza azt a lelki templomot, ami aztán majd felépít egy olyan fizikai templomot, ami az itt lakó több mint 40 ezer ember vallási, közösségi, kulturális igényét ki tudja elégíteni, vagy éppen enyhíteni tudja a rászorulók anyagi szükségleteit. Hisszük, hogy Szent II. János Pál pápa oltalma alatt valós tervünk megvalósítása minden ember számára az Isten közelségét fogja jelenteni.”

A beszámoló teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Harasztovics Arnold

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »