Isten dicsőségére – Határban álló keresztek a tanyavilágban

Isten dicsőségére – Határban álló keresztek a tanyavilágban

„Aki még soha nem vett részt rozstábla oldalán mondott szentmisén, az nem is tudja elképzelni annak szépségeit. A végtelen égbolt, amely csak az Alföldön láttatja magát teljes terjedelmében, a kalászmező tikkadt csendje, és ebben a keretben a homokra boruló ájtatos hívősereg.”

Lenyűgöző látványként írta le a Tanyai Újság 1938-ban a domaszéki kiterjedt tanyavilág egyik keresztjénél ünnepelt szentmisét. Mintegy harminc kereszt áll az utak mentén, az egykori iskolaépületek udvarában. A legelsőket a XIX. század második felében állították, az utolsót az elmúlt évtizedben. A hívek így adtak hálát Istennek, hogy megmenekültek a járványok vagy a háborúk idején, így emlékeztek meg elvesztett hozzátartozóikról, vagy egyszerűen Isten dicsőségére emeltek keresztet.

A határban állított feszületek a múlt tanúi, de a ma élő hívek életének is részei. A 1988-ban épült domaszéki Szent Kereszt-templomtól kilenc kilométeres kereszttúra indul, amely nyolc feszületet érint. S miközben Doma homokján járunk, módunk nyílik egy-egy pillantást vetni a régi paraszti gazdálkodás hagyományos építményeire.

A tanyavilág a török elleni menekülés eredményeként jött létre, a városlakók telepedtek meg a környéken. A sanyargatás és a sarc a pusztában sem kerülte el őket, de itt több esélyt láttak a boldogulásra. Nehéz időket éltek: a törökök, a császári hadak és a kurucok támadásaitól is tartaniuk kellett, de a lakosság a keserves időkben is megmaradt. Kezdetben kétlakiak voltak a tanyatulajdonosok. Szegeden, leginkább Alsóvároson volt házuk, és az itteni földeken gazdálkodtak. A tanya állattartó épületekből, a cselédség szálláshelyéből, illetve a földterületből állt. A vagyon gyarapodásával a tanyagazdák egyre több időt töltöttek a gazdaságban, házat építettek a tanyájukon, és már inkább itt laktak. Komoly fejlődést az 1927-ben megindult keskeny nyomtávú vasút hozott. Ez könnyebbé tette a mezőgazdasági termékek eljuttatását a városi piacra, és az itt élők számára egyszerűbbé vált a közlekedés a tanyavilág és a város között. Társadalmi-kulturális hozadéka is volt a kisvasútnak: immár a tanyán élők is eljuthattak estélyekre, színházi előadásokra.

Idővel tanyaközpontok létrehozása is szükségessé vált. Domaszéken ez az úgynevezett Zöldfás templom megépítésével kezdődött, 1940-ben. Környékszerte épültek a tanyasi iskolák is. A gyerekeknek arra volt szükségük, hogy ott járhassanak iskolába, ahol laknak. Csak Domaszékhez hét iskola tartozott, az elv ugyanis az volt, hogy tizenkét kilométeres körzetben mindenki számára elérhető legyen egy iskola. Annyi volt a környéken a gyerek, hogy egyes iskolaépületekben délelőtt és délután is volt tanítás. A legtöbbször egy tanító házaspár látta el a feladatot, később, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek tanítóképzőjének felállítása után pedig tanítónők. Az iskolaépületek lassanként a közösségi élet és az adott tájkörzet eleven szellemi központjaivá váltak, helyet adtak a könyvtárnak, ünnepségeknek, ismeretterjesztő előadásoknak, majd a filmvetítéseknek, és a hideg téli hónapokban befogadták a hitéleti eseményeket is.

Hírdetés

Az emberek megszentelt helyet akartak teremteni ott, ahol éltek, ezért állítottak kereszteket az utak mentén. Többségükben vallásukat gyakorló katolikusok laktak errefelé, akik körében nagy volt az útszéli feszület tisztelete és megbecsülése. A kereszt előtt elhaladó férfiak rendszerint megemelték a kalapjukat, a nők pedig keresztet vetettek. Egyéni ájtatosságként előfordult, hogy egyesek imádkoztak a kereszt előtt. Néha több asszony vagy egy egész rózsafüzér társulat kereste föl a keresztet. Az emberek itt tartották a csőszfogadást, itt könyörögtek esőért, jó termésért, itt imádkoztak a halottaikért. De megálltak a feszület előtt a búcsúra igyekvő zarándokok is, és templom hiányában rendszeresek voltak a szentmisék is a keresztek megszentelt környezetében. A XIX. században és a XX. század elején gyakran tartottak a feszületeknél kihelyezett lelkigyakorlatot, és a híveknek sokszor itt volt lehetőségük a gyónásra, a szentáldozásra is. A szentmisékre ide érkező papok egész nap a helybeliekkel maradtak. Délelőtt bemutatták a liturgiát, ebédre egy-egy gazda hívta őket, majd találkoztak a szívgárdistákkal, családokat látogattak, este pedig litániával búcsúztak. Ugyancsak szokás volt – írja le Bálint Sándor –, hogy az összegyűlt tanyasiak a misét bállal kötötték egybe. Vidám szórakozásukat misebálnak nevezték.

A kereszteket az itt élő emberek állították. Engedélyt akkor kaptak erre, ha alapítványt hoztak létre a feszület fenntartására. A kereszteket a nép legtöbbször arról a személyről – vagy családról – nevezte el, aki állíttatta.  Néha az egyéni áldozatkészség kevésnek bizonyult, és több ember, esetleg az egész faluközösség adakozására volt szükség egy-egy kereszt felállításához. Az itt élőknek gondjuk volt a feszület környezetének díszítésére, rendben tartására is. Megtisztították és virágokkal ültették be az út menti feszület környékét. Általában az állíttató család látta el ezt a feladatot, elköltözése vagy kihalása esetén pedig a környéken lakók.

Hogy a múltunk a jövőben erőforrás legyen számunkra, óvnunk és őriznünk kell emlékeit. Az Alföld végtelen égboltja alatt is. 

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. október 25-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »