Isten ajándékai

Isten ajándékai

Évközi 18. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz ( Lk 12,13–21)

„Kié lesz mindaz, amit szereztél?” – teszi fel a kérdést maga Isten a példabeszédben szereplő kapzsi gazdagnak. A világ, a technika fejlődésével ez a kérdés sem veszít aktualitásából, sőt újabb meg újabb válaszokat vár a mai fogyasztói társadalom sokmillió résztvevőjétől és egyben áldozatától.

Hamis biztonságérzetet adhat a birtoklás. Ismerünk olyan embereket is, akiknek a lakása valósággal egy szemetesautó belsejéhez hasonlít, mert évtizedek óta nem képesek megválni bizonyos tárgyaktól, melyeket az idő vasfoga már régóta működésképtelenné, haszontalanná tett. Akarok-e ablakot nyitni a Szentlélek friss fuvallata, külső-belső rendet teremtő és világosságot adó érintése előtt?

Illúziókergetés akkor éreznem magam valakinek, ha rengeteg értéket, pénzt szereztem, netán harácsoltam össze az életem során. Ahogyan a tárgyak belepik az otthonok polcait, úgy borítják homályba észrevétlenül az értelmet és a szívet, s egyre nehezebb meghallani Isten hangját. Pedig ő lelkiismeretem szavával üzen, jóra hív. Van-e a környezetemben olyan, aki csendesen, nem hivalkodóan, de mindennap megszenvedi a nélkülözés keresztjét? Tudnék-e idős, beteg testvéremnek, mélyszegénységben élő ismerőseimnek segíteni valamivel? Akarom-e megnyitni a kezeimet úgy, hogy arról az érintetten kívül csak Isten tudjon, „aki a rejtekben is lát” (Mt 6,4)?

Hírdetés

Egy magányos tudós ember halálakor megérinthet a kérdés: a szép könyvek tízezrei, a sok tudás, a szellemi örökség most vajon kire marad? Mit visz el mindebből odaátra? Igen, szerezni nem csupán kézzelfogható anyagi javakat lehet. Intellektuális értékek is létrejönnek életünk, tevékenységeink során. És milyen bosszantó, amikor a számítógép kérlelhetetlenül elnyeli többhetes munkámat, amely rengeteg figyelmet és fáradságot igényelt! Úgy eltűnik, mintha sosem létezett volna, s most kezdhetem elölről… Van, aki ilyenkor tehetetlenségében káromkodásban tör ki. De olyan is, aki fölfelé figyel: Uram, ha ezt a veszteséget megengedted, talán mást akartál? „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” (Jób 1,21). Nem állunk meg azonban e jámbor, sajgó beletörődésben. Vezess, Uram, hogy sugallataidra figyelve megértsem, hogyan valósíthatom meg szándékodat minden alkotásommal!

Ferenc pápa fáradhatatlanul ráirányítja a figyelmünket a természet múlandó kincseire mint Isten ajándékaira. Ne a tárgyakhoz ragaszkodjunk betegesen, hanem ismerjük fel: a teremtett világgal, közös otthonunkkal kapcsolatban is érvényes és jogos a kérdés: kié lesz, ha mi már elköltöztünk innen? Hogyan hagyjuk hátra környezetünket a későbbi nemzedékeknek? Ésszel vagy ész nélkül szelektálok? És az én szemetemet kinek kell majd eltakarítania?

Lesz miről elszámolnunk földi életünk végén. Isten nem a kacatjaimat várja, hanem a kegyelem által szabaddá formált szívemet. Kié igazán és kik, mik laknak benne? Valóban Isten a legfőbb kincsem? Érezzük át mélyen Avilai Szent Teréz szavait: „Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik. Isten egyedül elég.”

Kovács Zoltán 


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »