Ismét zenei és irodalmi csemegével ajándékozta meg közönségét a Borostyán Fesztivál

Ismét zenei és irodalmi csemegével ajándékozta meg közönségét a Borostyán Fesztivál

Komárom zenei életében jelentős szerepet tölt be a Borostyán együttes, aki három évtizede zenél, folyamatosan, töretlen lelkesedéssel. Kezdeti éveikben rendszeres látogatói voltak a Kaláka Fesztiválnak és többségében a Kaláka együttes dalait adták elő. Még e kezdeti időszakban született meg az a nagyszerű gondolatuk, hogy a Felvidéken is érdemes volna létrehozni hasonló jellegű zenei rendezvényt.

És hogy miben is rejlik az általuk képviselt irányzat lényege? Nem másban, mint az értékhordozó versek megzenésítésben. E gondolatiságnak köszönhetjük, hogy 1994-től minden évben megszervezik a Borostyán Fesztivált, ami mára az egyik legnagyobb múltú hazai zenei rendezvények sorába lépett.

2019-ben került sor a 25. jubileumi Borostyán Fesztiválra, és csupán a 2020-as esztendőben maradt el a rendezvény, ami a világjárvány korlátozásainak tudható. Így a 2021-es esztendőben a 26. előadás-sort élvezhették az igényes zene és a szép versek rajongói. Erre szeptember 10 – 11-én került sor az Európa Udvar szabadtéri színpadán.

A péntek délutáni nyitókoncerten híres helyi zenészek közös formációja lépett a színre, Zsapka Attila, Farnbauer Péter, Sipos Dávid és Benkó Ákos személyében. Fülbemászó dallamaikkal, hatalmas temperamentumukkal magukkal ragadták a közönséget, és jókedvük szétáradt az egész Európa Udvar felett, elűzve minden bút – bánatot. Különös sikert aratott Hell István Hajnali ének című verse, melyet a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Dinnyés József zenésített meg. Az idén márciusban elhunyt dalszerzőről a Körképen is megemlékeztünk.

Elkártyáztam a gyenge szívem …

Lebukik fejem és úgy zokogok, Haloványul bennem a bánat, Veretik körülöttem az ősi dobot, Szaladok, hajnal, utánad! (Hell István: Hajnali ének)

Az esti órák sztárja az Eli Trió hasonlóan nagy sikert aratott. Zenéjükben a jazz, a tangó, a swing a magyar autentikus folklórzenébe ágyazódik be, ami által egy különleges stílusötvözet jön létre. A jelenlegi háromtagú formáció hegedű, gitár, billentyűs hangszerek összhangjában hozta a hangulatot a nyárias estébe.

A fesztivál második napján elsőként a Last Blues Band foglalta el az Európa Udvar szabadtéri színpadát. Az zenekar első felállásában még 1991- ben alakult.  Az akkori alapító tagok közt jelen volt Tornóczi Tibor is, aki néhány éves hallgatás után 2018 tavaszán újjá szervezte a zenekart. 2019 nyarán egy kiváló hangulatú koncerten még öt vidám zenész nótázott, ám 2020 nyarán sajnos egy tragédia következett be, ugyanis Sárközy Imre a Last Blues Band billentyűse autóbaleset következtében életét vesztette.

A zenekar jelenleg három taggal állt fel, frontembere Tornóczi Tibor szájharmonikázik és énekel, Tóth Marián gitáron, Domján Ádám basszusgitáron játszik.

A banda újjáalakulásakor a korábbi Last Blues Band szerzeményeit dolgozta fel, de ma már egymás után születnek az új szerzeményeik. Jelenleg főképp Sárhelyi Erika verseit zenésítik meg, akivel két éve Budapesten, a József Attila Vers-Dal Fesztiválon ismerkedtek meg, ahol a dallam és a szöveg egymásra talált. A költőnő versei a kor emberének élethelyzeteit állítja a fókuszba, amit nagyszerűen tolmácsol az előadó teret betöltő, magával ragadó énekhangja.

Hírdetés

A Borostyán együttes ismét a nagy klasszikusokkal lépett színre, Balassi Bálint, Babits Mihály, Ady Endre, József Attila, Nagy László verseit hallgathatta a közönség nagyon igényes zenei tolmácsolásban. A zenekar frontembere és a fesztivál főszervezője Nagy László, gitáron játszik és énekel, további tagjai: Nagy Hollósy Zsuzsanna – hegedű, ének, Kántor Krisztina – fuvola, furulyák, Hántai Ferenc – basszusgitár, Horváth Ákos – dob, ütőhangszerek, Homoki László – ütőhangszerek.

Az együttes célja a magas-szintű zenei és irodalmi igényesség, amellyel a közönség felé fordulnak. A zenei kifinomultság jellemzi minden egyes előadásukat, s mindezt a 26. Borostyán Fesztiválon is sikerült színre vinni.

Adjon az Isten szerencsét,  szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát, …

kérdésre választ ő küldjön,  hogy hitem széjjel ne dűljön .. (Nagy László: Adjon az Isten)

A dallam és a vers mindig összhangra talál kiművelt előadásukban, amivel a zenei rendezvénynek igazi értéket adnak.

Mikor az uccán átment a kedves, galambok ültek a verebekhez. Mikor gyöngéden járdára lépett, édes bokája derengve fénylett. (József Attila: Mikor az uccán)

Az idei kétnapos fesztivált, mely végig ingyenesen szórakoztatta közönségét, az MBB Rock Band zárta, aki szintén nagyszerű koncertet adott a hangulatos Európa Udvarban.

A Borostyán Fesztivál közönsége minden bizonnyal felüdülve, jó hangulatban, pozitív energiával feltöltődve sétálhatott haza a szeptemberben is enyhe, kellemes nyári estében.

Buday Mária

A képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »