Ismét tüntettek a sárgamellényesek szerte Franciaországban

Tizenhatodik alkalommal vonultak utcára szombaton Franciaországban a kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők. A belügyminisztérium adatai szerint országszerte 39 ezren vettek részt a megmozdulásokon, Párizsban pedig mintegy 4 ezren tüntettek.

A fővárosban jelentős rendőri biztosítás mellett békésen vonultak az emberek a 12 kilométeres útszakaszon a belvárosban, ahol az állampolgári kezdeményezésű népszavazás bevezetését és az államfő lemondását követelték, valamint egyebek mellett az “oligarchiával szembeni ellenállásra” szólítottak fel. A vidéki megmozdulásokon (Bordeaux, Toulouse, Nizza, Lille, Nantes, Lyon, Strasbourg, Marseille) szinte mindenhol történtek kisebb-nagyobb incidensek az oszlatásokkor, amelyeken a rendőrök könnygázt és vízágyút is bevettek.

Március 16-án ér véget a szociális követelésekről az államfő által január 15-én meghirdetett úgynevezett nagy nemzeti vita. A több mint 10 ezer lakossági fórum közül néhányon maga Emmanuel Macron is részt vett.

Hírdetés

A vitában, amelyhez interneten is hozzá lehet szólni, eddig több mint egymillióan vettek részt és tettek javaslatokat. A sárgamellényesek hangadói azonban a kormány kezdeményezését elterelő hadműveletnek tartják, s jelezték, hogy tartósan, az államfő teljes mandátuma idején nyomás alatt kívánják tartani a kormányt az utcai megmozdulásokkal.

Emmanuel Macron pénteken “a rend helyreállítását” kérte a sárgamellényesektől.

Az üzemanyagadó emelése ellen 2018 novemberében létrejött sárgamellényes mozgalomnak az elmúlt három hónapban több szociális jellegű követelése volt, és az államfő távozását is el akarják érni. Ezek kikényszerítésére úttorlaszokat állítottak fel a városszéli körforgalmakban. Szombatonként pedig a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat. Hétvégéken ezért országszerte mintegy 80 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot a francia utcákon.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »