Ismét tízezrek követelték a kormány lemondását több cseh nagyvárosban

Ismét tízezrek követelték a kormány lemondását több cseh nagyvárosban

Tízezrek követelték szerdán délután Prágában, Brünnben, Ostravában és más cseh nagyvárosokban a Petr Fiala miniszterelnök vezette jobboldali ötpárti kormány lemondását és Csehország „politikai irányultságának módosítását”.

Ladislav Vrábel, a tüntetések másik főszervezője kijelentette: a kormánynak le kellene mondania, és új választásokat kellene kiírni. „Az ország irányítását a nemzeti elkötelezettségű szakértőknek kellene átvenniük” – jelentette ki Vrábel.

Prága központjában több tízezer ember vesz részt a tüntetésen – közölte a cseh rendőrség a Twitteren. A rendezők a tüntetők számáról egyelőre nem nyilatkoztak.

A mostani tüntetéssorozat a szeptember elejei prágai megmozdulás folytatása, amelyen a rendőrség szerint 70 ezren, a szervezők szerint több mint 100 ezren vettek részt.

A prágai tüntetésen felszólalt Christine Anderson, az Alternatíva Németországnak (AfD) európai parlamenti képviselője és Petr Bystron, a párt német szövetségi parlamenti képviselője is. Az AfD nevében mindketten támogatásukról biztosították a tüntetőket.

„Közösen küzdünk a globalisták ellen a családért, Istenért, a hazáért és a szabadságért” – jelentette ki Prágában a cseh származású Bystron. A két német politikus és több cseh felszólaló is kijelentette, hogy Donald Trump volt amerikai elnök politikájának híve.

A szerdai tüntetéssorozat volt a kilenc hónapja hivatalban lévő jobboldali koalíciós kormány elleni eddigi legnagyobb lakossági megmozdulás.

A „Csehország az első helyen! Erőszakmentes forradalom” jelszóval megtartott tüntetéseken a felszólalók szerint a mostani cseh kormány antiszociális, képtelen megbirkózni az energiaválsággal, a növekvő inflációval, hibás politikájával szegénységbe taszítja a lakosságot és katasztrófába sodorja az országot.

A kormányellenes tüntetések főszervezői, a magukat politikailag függetlennek mondó magánszemélyek azt követelik továbbá, hogy Csehország lépjen ki a NATO-ból, az Európai Unióból, az ENSZ-ből, és hagyjon fel az ukrajnai menekülteknek nyújtott „mértéktelen” segélyekkel.

Hírdetés

A prágai Vencel téren zajló központi kormányellenes megmozdulást több mint egytucatnyi cseh nagyváros központjában nagyméretű kivetítőkön követhették figyelemmel az ottani tüntetők.

„A kormány gazdaságpolitikája teljesen elhibázott, s ha ehhez hozzáadjuk az Európai Unió hasonlóan hibás zöldpolitikáját és Ukrajna-politikáját, akkor az eredmény nem lehet más, csak katasztrófa és szegénység” – ismételte meg a mostani tüntetésen korábbi szavait Miroslav Ševčík, a prágai Közgazdasági Főiskola nemzetgazdasági karának dékánja.

A felszólalók – döntően baloldali, nemzeti irányultságú személyiségek, civil szervezetek és parlamenten kívüli pártok képviselői – a kormány mellett élesen bírálták az Európai Uniót is, elsősorban Brüsszel energiapolitikáját, s egyben elhibázottnak minősítették az orosz–ukrán konfliktushoz való hivatalos hozzáállását.

Míg Prágában tízezrek, más nagyvárosokban egy-két ezren, néhány százan vettek részt a megmozdulásokon. A kormányellenes tüntetéseket a közszolgálati hírtelevízió (CT24) gyakori élő bejelentkezésekkel, a ČTK cseh hírügynökség és néhány hírportál pedig az interneten egyenesben közvetítették.

A parlamenti pártok közül a tüntetést egyedül a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom támogatta. Több felszólaló bírálta, hogy a kormány fegyverekkel támogatja Ukrajnát, miközben elhanyagolja a cseh lakosság érdekeit.

„Mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani és tüntetni. Szerintem ezek az események nincsenek összhangban Csehország és lakossága érdekeivel” – szögezte le a miniszterelnök.

A mostani tüntetésekkel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkoztak a kormánypárti politikusok. A közszolgálati televízióban megszólaló elemzők úgy vélték, hogy a kormánynak nem lenne szabad lebecsülnie a megmozdulásokat, mert azok a lakosság nehéz helyzetbe jutott részének a véleményét fejezik ki.

(MTI/Felvidék.ma)

 

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »