Ismét nemes célt támogattak a fülekiek

Ismét nemes célt támogattak a fülekiek

Autizmussal küzdő kisfiúért szerveztek sütivásárt Füleken. Mlynár Máté 2013. december 7-én, egy ikerpár idősebb tagjaként jött világra. A kisfiú csupán néhány esztendős volt, mikor az orvosok megállapították nála a viselkedési tünetegyüttest. A gyógyulása érdekében őssejtbeültetésre van szüksége. A cél elérését segítették a fülekiek a sütivásáron összegyűlt pénzadománnyal is.

A Mlynár család jelenleg Tardoskedden él. Márk és Máté a Szemerényi Károly Alapiskola első osztályába járnak. Márknak a jobb kezét műtötték, mivel nem fejlődött ki rendesen. Azóta megtanult írni. Mátét pedig Párkányba hordták gyógykezelésekre. A koronavírus-járvány miatt azonban abbamaradtak a kisfiú kezelései. A megfelelő gyógymód számára a rendkívül költséges őssejtbeültetés lenne, ami nagyjából 11 ezer euróba kerül és Ausztriában végzik.

Az Ottmár Csintalan Katalin és Mihály Katica jóvoltából létrejött Jótékonysági licit csoport is beszállt az adománygyűjtésbe.

A Facebook csoportban különféle tárgyakra és termékekre lehet licitálni, a befolyó összeg pedig Mátét segíti.

Hogy még több embert bevonjanak a jótékonysági akcióba, június 19-én sütivásárt szerveztek.

Hírdetés

A szervezők elmondták, hogy rengetegen támogatták az akciót. Szülők, pedagógusok, ismerősök, barátok, valamint a füleki Mónika és a J&D cukrászda is felajánlott sütiket. Ezeket kínálták a sütivásár lebonyolítói, Kuzma Gréta, Ottmár Csintalan Katalin, Keresztes Anita és Mihály Katica, akik ezúton is nagyon szépen köszönik a felajánlóknak és a vásárlóknak is, hogy segítették e nemes kezdeményezést.

A délelőtt során összesen 549 euró gyűlt össze Máté részére, de ez az összeg még nőhet.

A fülekiek felvették a kapcsolatot a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjával is, akiknél eddig 8500 euró gyűlt össze. A füleki licitcsoport irányítói pedig 2500 eurót ajánlottak fel. Jelenleg közel 2300 eurónál tartanak.

Máté gyógyulását kupakgyűjtéssel is lehet támogatni. Ebben a hónapban hét nagy zsák ment Fülekről Tardoskeddre, amit Gáspár Tibor, a református templom gondnoka juttatott el a családnak.

Aki pedig anyagilag szeretne hozzájárulni a kisfiú gyógykezeléséhez, erre a számlaszámra utalva megteheti: SK0711110000001059482002 – Máté gyógyulásáért.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »