Ismét meghirdetik a Szegedi Kis István-ösztöndíjat

Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos egyháztörténeti ösztöndíjra szeptember 4-ig pályázhatnak fiatal kutatók.

Az állami kutatói ösztöndíj célja a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházművészeti kutatásának ösztönzése. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) megbízásából 12 hónapon keresztül, 2020. szeptember 1-től 2021. augusztus 31-ig nyújt havonta bruttó 200 ezer forintos támogatást legfeljebb tíz főnek. Az ösztöndíjra az 1980. január 1. után születettek pályázhatnak, a támogatás legfeljebb három alkalommal nyerhető el. Nem pályázhat azonban az, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban részesül.

Az ösztöndíj elnyeréséhez be kell nyújtani többek között szakmai önéletrajzot, valamint az ösztöndíj idejére tervezett szakmai koncepció leírását, amely tartalmazza a kutatandó témakört, a kutatói koncepciót és annak az intézmény(ek)nek a nevét, ahol a pályázó kutatni kíván, továbbá az ösztöndíjas időszakban megvalósítani kívánt publikációk tervét. A pályázatot az EMMI által kinevezett és a MANK által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. A részletes pályázati felhívás a MANK honlapján, a www.alkotomuveszet.hu oldalon olvasható.

Az ösztöndíj egy kifejezetten szűk tudományterületre koncentrál: a kiíró szerint ugyanis az egyháztörténet még bőven adós a korai magyar protestantizmus feltárásában. A névadó, Szegedi Kis István (1505-1572) is a magyar kultúrtörténet Európa-szerte ismert kiemelkedő személyisége, a 16. századi reformáció meghatározó szellemi alakja volt, manapság azonban kevesen ismerik nevét.