Ismét lesz magyar követség Tallinnban

Ismét lesz magyar követség Tallinnban

Augusztus elsején hatályba lép a döntés, amelynek értelmében Magyarország helyreállítja állandó diplomáciai jelenlétét Észtországban – mondta az MTI-nek pénteken telefonon nyilatkozva Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki Tallinnban tett látogatást.

Németh Zsolt úgy vélekedett, a magyar–észt kapcsolatokat megterhelte a magyar nagykövetség két évvel ezelőtti bezárása, ezért örvendetes, hogy megkezdődött ennek a helyzetnek a megoldása. Hozzátette, hogy a két ország kulturális intézetei, amelyek az elmúlt időszakban is fenntartották működésüket, a közeljövőben helyet adnak a két ország fővárosaiban állomásoztatandó egy-egy diplomatának.

A külügyi bizottság elnöke hozzáfűzte, a nagyköveti szintű kapcsolatok visszaállítását az indokolja, hogy Észtország és Magyarország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 25. évfordulóját, Észtország 2018-ban ünnepli függetlensége kikiáltásának százéves évfordulóját és a balti ország ezzel egyidejűleg az Európai Unió soros elnöki tisztségét fogja betölteni.

Visegráddal az oroszokkal szemben

Németh Zsolt rámutatott, Észtország számára a legfontosabb külpolitikai kérdés az Oroszország jelentette biztonsági fenyegetés. Úgy vélte, ebben a helyzetben a NATO-szövetségesi szolidaritás elve alapján és a kétoldalú kapcsolatokból kifolyólag is Magyarországnak alapvető kötelessége Észtország támogatása.

A balti országok biztonságérzetének növeléséhez a visegrádi országok 2017-ben egy, a térségbe vezénylendő katonai egységgel fognak hozzájárulni – mondta a külügyi bizottság elnöke. Emlékeztetett arra, hogy a NATO egy dandár telepítését tervezi Lengyelországba és a Baltikumba, s ennek keretei közé illeszkedik majd a katonai egység mind méretét, mind funkcióját tekintve.

Tallinn fontosnak tartja a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozót is, amely iránt Magyarország is elkötelezett – szögezte le Németh Zsolt.

A finnugor kérdés

Észtországi látogatásán felmerült harmadik legfontosabb témaként a finnugor együttműködést említette a külügyi bizottság elnöke. A felek egyetértettek abban, hogy a finnugor örökség fontos szál, amely összeköti Finnországot, Észtországot és Magyarországot, valamint az Oroszországban élő finnugor közösségeket. Emlékeztetett arra, hogy a magyar Országgyűlés 2013-ban törvénybe iktatta a finnugor összetartozás napját, illetve hamarosan finnugor világtalálkozót rendeznek Finnországban.

Németh Zsolt mások mellett Marina Kaljurand észt külügyminiszterrel, Sven Mikserrel, az észt parlament külügyi bizottságának elnökével és Marko Mihkelsonnal, a parlament védelmi bizottságának elnökével egyeztetett Tallinnban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »