Ismét elővették Marosvásárhely polgármesterét

Újabb korrupciós ügyben indult bűnvádi eljárás Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ellen, akit tavaly decemberben a helyi futballcsapattal kötött társulási szerződés miatt hivatali visszaélés gyanújával állított bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A vádhatóság szerdai közleménye szerint Floreát most megvesztegetés elfogadásával gyanúsítják. A DNA szerint az elöljáró jogosulatlan előnyökhöz juttatott a várossal kötött szerződésekben egy üzletembert, aki ennek fejében a piaci ár feléért adott el Florea fiának egy ingatlant. Dan Aurel Florea állítólag 74 ezer eurót plusz áfát fizetett 2011-ben az üzletember cégének egy 160 négyzetméteres lakásért, amit tavaly 130 ezer euróért – a DNA szerint szintén áron alul – értékesített.

A 2000 óta tisztségben lévő Florea, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei szervezetének társelnöke szintén szerdán jelentette be, hogy függetlenként indul újabb polgármesteri mandátumért a június 5-i önkormányzati választáson. A PNL tavaly decemberben elfogadott feddhetetlenségi kritériumai szerint nem indulhat a 2016-os önkormányzati megmérettetésen a párt színeiben az a politikus, aki ellen csúszópénz elfogadása vagy adása miatt bűnvádi eljárás indult. A PNL országos vezetése nem hagyta jóvá, hogy Florea a párt jelöltjeként induljon. A szerdai sajtóértekezleten Florea és a PNL másik Maros megyei társelnöke, Ciprian Dobre azt közölték, hogy a PNL – több más párthoz hasonlóan – támogatja a függetlenként induló Floreát.

Itt él a legnagyobb magyar közösség egy tömbben

A polgármestereket idén is egyfordulós rendszerben választják, akárcsak 2012-ben. Marosvásárhelyen, ahol általában etnikai alapon szavaznak az emberek, Florea legutóbb 50 százalék feletti eredménnyel újrázott, míg Frunda György, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje a voksok alig 30 százalékát szerezte meg. Az idei választáson a magyar pártok a szintén függetlenként induló Soós Zoltán RMDSZ-es városi tanácsos polgármester-jelöltségét támogatják.

Marosvásárhelyen él Erdély legnagyobb, mintegy 58 ezer fős magyar közössége, amely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. A korábban magyar többségű városban a rendszerváltozás és az 1990-es, kivándorlási hullámot eredményező etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság. A város élére 2000-ben választottak először román polgármestert, az azóta háromszor újraválasztott Dorin Florea személyében.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »