Ismét elhalasztották az ítélethirdetést a Mikó-ügyben

A román legfelsőbb bíróság ismét elhalasztotta a jogerős ítélet kihirdetését a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciós perében – közölte az MTI-vel Stelian Bodeanu, a bíróság szóvivője.

A bírói testület ezúttal november 22-re tűzte ki az ítélet kihirdetését. A csütörtöki volt az ítélethirdetés harmadik elnapolása.

A Székelyföld egyik legrangosabb iskolájaként számon tartott tanintézet épületeit az 1948-as kommunista államosítás során a református egyháztól vették el. A román állam 2002-ben visszaszolgáltatta az ingatlanokat a református egyháznak. Később azonban egy feljelentés nyomán a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) büntetőpert indított a visszaszolgáltatási kérelmet elbíráló bizottság tagjai ellen, akiket 2014 novemberében jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, az ingatlanokat pedig újra államosították.

Az egyház újabb restitúciós kérését 2016 májusában elutasította a restitúciós bizottság. Az elutasító határozat megsemmisítéséért indított perben első fokon eljáró brassói táblabíróság nem fogadta el az egyház érveit. A legfelsőbb bíróság a Brassóban 2016 decemberében hozott ítélet ellen benyújtott egyházi fellebbezés ügyében hirdet ítéletet.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »