Ismét amerikai képviselők voltak kapcsolatokat gyümölcsöztetni Tajvanon

Caj Jing-ven elnöksége alatt sokkal gyümölcsözőbbek Tajvan és az Egyesült Államok kapcsolatai, mint korábban – jelentette ki pénteken Mark Takano, a szigetre látogató amerikai kongresszusi küldöttség vezetője.

Takanót, aki egyben az amerikai képviselőház veteránügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke is, a nap folyamán fogadta Caj Jing-ven tajvani elnök.

Az öttagú, republikánus és demokrata párti képviselőkből álló amerikai küldöttség csütörtök éjszaka érkezett Tajvanra, kétnapos látogatásra. Ez már a második alkalom egy hónapon belül, hogy amerikai képviselők érkeztek az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező szigetre, amelyre Kína saját területe részeként tekint.

Takano hangsúlyozta, utazásuk célja, hogy emlékeztessék partnereiket és szövetségeseiket, továbbra is rendíthetetlen elkötelezettségük a szabad és biztonságos indiai-csendes-óceáni térség iránt.

"Elkötelezettségünk Tajvan iránt sziklaszilárd, és rendíthetetlen maradt kapcsolataink elmélyülésével. Tajvan egy demokratikus sikertörténet, megbízható partner és jóra ösztönző erő a világban" – fogalmazott Takano, akinek küldöttsége előzőleg Dél-Koreába és Japánba látogatott.

Hírdetés

"Tekintve a regionális helyzetet, amelyre önök is felfigyeltek, Tajvan fokozni kívánja együttműködését az Egyesült Államokkal, hogy fenntarthassa a szabadság és demokrácia közös értékeit és biztosíthassa a békét és stabilitást a térségben" – mondta Caj Jing-ven.

Peking és Tajpej között a viszony többéves közeledés után ismét fagyossá vált, miután a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az "egy Kína" elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel.

A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

Caj Jing-ven elnöksége alatt Tajvan jelentősen növelte a védelmi célokra szánt kiadásait, több felszerelést vásárolt az Egyesült Államoktól, amely ugyan hivatalos diplomáciai kapcsolatot nem tart fenn Tajvannal, de a sziget legnagyobb fegyverszállítója.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »