Írországban csaknem az összes járványellenes korlátozást feloldják

Írországban csaknem az összes járványellenes korlátozást feloldják

Nyitókép: SITA/AP

Az ír kormány szombattól jóváhagyta csaknem az összes járványellenes korlátozás feloldását. Ennek egyrészt az az oka, hogy túl vannak az omikron okozta járványhullám csúcsán, másrészt gyors tempóban növekszik az oltottsági szint az országban.

Az ír kocsmák, éttermek és a többi vendéglátó-ipari egység hétvégétől visszatérhetnek a régi működési rezsimbe, a vendégeknek újonnan már a Covid-igazolványt sem kell felmutatniuk.

Az enyhítés keretén belül nem kell ügyelni a távolság betartására, a kültéri és a beltéri rendezvényeken pedig nem lesz létszámkorlátozás.

Hírdetés

Dublinba két hét múlva rendezik meg a Hat Nemzet rögbi-bajnokságot, amin mintegy 52 ezer néző vehet részt.

Az alkalmazottak munkahelyre való visszatérése január 24-én veszi kezdetét.

Néhány szabály azonban továbbra is érvényben marad, ami azt jelenti, hogy február végéig biztosan kötelező lesz a maszkviselés, a nemzetközi közlekedés során pedig fel kell mutatni a Covid-igazolványt.

Írország azok közé az európai országok közé tartozik, ahol az egyik legmagasabb az oltottsági szint, a kórházi kezelésre szoruló betegek mértéke pedig stabil.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »