Iránytű: Mirkóczki Ádám szorongathatja meg Nyitrai Zsoltot

Az egyéni képviselőjelölti preferenciával rendelkező választók 41 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP jelöltjére, Nyitrai Zsoltra Heves megye 1. számú választókerületében. Tőle mindössze 6 százalékponttal lemaradva a jobbikos Mirkóczki Ádám a választók 35 százalékának támogatottságát tudhatja maga mögött – derült ki az Iránytű Intézet legfrissebb felméréséből.

Mirkóczki Ádám támogatói között magas a taktikai szavazók aránya, őt legnagyobb számban az LMP és az MKKP szavazói segítik ki, de Nyitrai Zsolthoz képest több, pártpreferenciát tekintve bizonytalan szavazó is támogatja. A kutatás szerint az MSZP-P és a DK közös jelöltjére, Kertészné Kormos Noémire 19 százalék szavazna. Az LMP jelöltje mindössze 2, a Momentumé pedig 1 százalékon áll.

A 2014. évi országgyűlési választáson egyébként Nyitrai Zsolt az érvényes szavazatok 38,9 százalékával szerzett mandátumot, a baloldali összefogás jelöltjének, Szalóczi Géza Györgynek és a jobbikos Mirkóczki Ádámnak a támogatottsága ekkor még kis különbséget mutatott, utóbbi 3 százalékponttal ért el jobb eredményt (az érvényes szavazatok 28,4 százalékának megszerzésével) a baloldali közös jelöltnél. Az LMP jelöltje, Csarnó Ákos 4,7 százalékon végzett.

Az egyéni képviselői preferenciával rendelkező választópolgárok körében mindketten negyven százalékon állnak.

A választókerület teljes népessége körében a Fidesz-KDNP 25 százalékon áll, míg a Jobbikra a jogosultak 15 százaléka voksolna. Az MSZP-P a teljes népességben mindössze 6, míg a DK 5 százalékon áll. Az LMP-re 3, a Momentumra 2 százalék szavazna, az MKKP pedig a választókerület teljes népességének 1 százalékának támogatását tudhatja magáénak.

A választókerületben magas (25 százalék) a jelenleg szilárd pártpreferenciával nem rendelkező, de részvételi hajlandóságot mutató választók aránya. Helyben mindössze a jogosultak 4 százaléka állítja, hogy biztosan nem szavazna, míg 14 százalék azok aránya, akik bár szavaznának, de titkolják preferenciájukat.

A pártot választani tudók 42 százaléka a Fidesz-KDNP-re, 27 százaléka a Jobbikra voksolna egy jövő vasárnapi országgyűlési választáson, míg az MSZP-P ebben a kategóriában 10, a DK 9 százalékon áll. A választókerületben az LMP 5 százalékos támogatottsággal bír, míg a Momentum 3, az MKKP 2, és az Együtt 1 százalékon áll.

Az ötszáz fős kutatás mintavétele 2018. március 21-től március 24-ig zajlott, a választókerület felnőtt népességének eloszlását nemek, korcsoportok, legmagasabb iskolai végzettség, települési jogállás szerint tükröző minta lekérdezésével.

mno


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »