Iránytű: a Momentum előválasztási jelöltje vezet Dél-Budán, éppen lehagyva a mostani MSZP-s képviselőt

Iránytű: a Momentum előválasztási jelöltje vezet Dél-Budán, éppen lehagyva a mostani MSZP-s képviselőt

Az Iránytű Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint Tóth Endre, a Momentum Mozgalom jelöltje vezet Dél-Budán a jelenlegi szocialista képviselő, Molnár Gyula előtt. A momentumos politikus előnye 3 százalékpont az MSZP egykori elnökével szemben, ami meglehetősen szoros versenyt mutat. A DK jelöltje, Bollók Istvánné pedig jócskán lemarad tőlük.

A felmérést az Iránytű Intézet végezte május 4. és 10. között, telefonos adatfelvétellel. Összesen 1350 embert kérdeztek meg, de a jelölti adatok csak a 650 kormányváltást akaró válaszadóra vonatkoznak, Budapest 18-as számú választókerületében. A körzet magában foglalja a XXII. kerületet (Budafok-Tétény) és a XI. kerület (Újbuda) egy részét.

Íme, az eddig ismert előválasztási jelöltek támogatottsága helyben a felmérés alapján:

  • Tóth Endre (Momentum): 32%,
  • Molnár Gyula (MSZP): 29%,
  • Bollók Istvánné (DK): 15%,
  • Az egyik jelöltet sem választók, bizonytalanok, és nem válaszolók együttes aránya: 24%.
  • A teljes mintán belül a pártot választani tudó válaszadók pártpreferenciái a körzetben:

  • Fidesz: 45%,
  • Hírdetés

  • Momentum: 14%,
  • DK: 13%,
  • Jobbik: 8%,
  • MKKP: 8%,
  • MSZP-P: 5%,
  • LMP: 2%
  • Mi Hazánk: 2%,
  • Egyéb (összefogás): 2%.
  • A jelek szerint egyébként Molnárnak és pártjának a támogatottságot tekintve aligha kedvezhetett, hogy a 2019-es helyhatósági választások után Budafokon, a XXII. kerületben két szocialista önkormányzati képviselő felrúgta az ellenzéki összefogást, és megszavazott több olyan előterjesztést is, melyet a többi ellenzéki akarata ellenére nyújtott be a Fidesz.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »