Irányi Dánielre emlékeztek szülőhelyén

Irányi Dánielre emlékeztek szülőhelyén

A hétvégén adták át Irányi Dániel emléktábláját. A Csemadok és a honismereti társulások szervezésében Irányi Dániel születésének 200. évfordulója alkalmából a történelmi Szepes megyei Toporcon került sor az ünnepélyes megemlékezésre.

A község evangélikus templomában az istentisztelettel egybekötött ünnepségen Ľubica Sobanská evangélikus lelkésznő bemutatta a templom történetét és a lakosság felekezeti hovatartozását. Toporc község első írásos említése 1297-hez köthető. 1530-ban már létezik az evangélikus egyház és 1544-ben megkapják a római katolikus templomot, mivel a község lakosság teljes egészében evangélikus. A templomot 1682-től 1710-ig a katolikus egyházzal felváltva használják. A Görgey családnak köszönhetően először egy fatemplomot építenek, majd több tűzeset után 1767 és 1770 között felépült a ma is látható kőtemplom.

A második világháború után a toporci evangélikus családok, mivel német nemzetiségűek voltak, a lelkésszel együtt elköltöznek Németországba. A kilakoltatást követően két család érkezik csak vissza 1968 és 1972 között. Ma egyetlen evangélikus vallású személy él a községben.

Köteles László, a Csemadok általános alelnöke méltatta Irányi Dániel életét és munkásságát. 1822. február 24-én Toporcon, ebben a kis szepességi német–szláv falucskában, a helyi evangélikus lelkész kisfiaként látta meg a napvilágot. Eperjesen, Késmárkon és Rozsnyón végezte előtanulmányait, majd az eperjesi evangélikus líceumban jogot és bölcseletet tanult. Pestre költözött, ahol egyike lett a főváros legkeresettebb ügyvédeinek. Megismerkedett Kossuth Lajossal és a reformellenzék több vezetőjével. Meghatározó tagja lett a „márciusi ifjak” társaságának. Tevékenyen részt vett az országgyűlés munkájában. A képviselőház egyik leglelkiismeretesebb tagja s a legnagyobb figyelemmel hallgatott szónoka lett. Szigorú morálját és tiszta jellemét politikai ellenfelei is elismerték.

Hírdetés

Dr. Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja ünnepi beszédében elmondta, nagy öröm számára, hogy közös múltunk egy kiemelkedő személyiségének állíthatunk emléket. A szabadság és függetlenség, amiért Irányi Dániel is küzdött, olyan értékek, amelyekről nem szabad elfelejtkeznünk.

A résztvevők megemlékezést tartottak a Görgey-sírkertben is. Görgei Arthur honvédtábornok, hadügyminiszter szintén Toporcon született elszegényedett nemesi családban. Nehéz gyermekkora volt, nagyanyja megszakított minden kapcsolatot a családdal, mert édesapja, György rangon alul nősült. 1848-ban felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak, rokonszenvezve a forradalommal, elhagyta családnevéből a nemesi y-t. A végrendeletében a Görgei Arthur név szerepel. Családtagjai a község temetőjében nyugszanak.

A fekete márványból készült, háromnyelvű emléktábla Köteles László, a Kassai Magyar Főkonzulátus és Magyarország kormányának hozzájárulásával készült.

A szerző felvételei. 

(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »