Irán legfelsőbb vallási vezetője végső megoldást emlegetett – Netanjáhu és Pompeo rögtön válaszolt

Irán legfelsőbb vallási vezetője végső megoldást emlegetett – Netanjáhu és Pompeo rögtön válaszolt

’Áli Hámenei ajatolláh, Irán legfelsőbb vallási vezetője hivatalos közösségi oldalán már tegnapelőtt üdvözlő bejegyzést tett ki a holnapi Nemzetközi Jeruzsálem Napja alkalmából. A perzsa nyelvű szöveg illusztrálására egy színes, egyébként művészetileg elég gyatra, gyermeteg színes rajzot is megjelentett, amelyet Izraelben rögtön veszedelmes antiszemita karikatúrának minősítettek. Hámenei a színes képre kiírta a „végső megoldás” (perzsául: راه حل نهایی) kifejezést is, amely kiváltotta a harcias üzengetéseket Izraelben, Iránban és Amerikában egyaránt – írja az izraeli Jedi’ot Áháronot című újság és a mako.co.il hírportál.

A cionistáknak, s a vasárnap akarata ellenére mégiscsak bíróság elé álló Binjámin Netanjáhu miniszterelnöknek ez a perzsa illusztráció úgy kellett, mint egy falat kenyér. Tegnaptól kezdve ugyanis a nemzetközi és az izraeli sajtó már nem Bibi köztörvényes bűncselekményeivel, a megszállt palesztin területeken lankadatlanul folyó zsidótelepítéssel és a nemzetközi törvényeknek fittyet hányó újabb terület-bekebelezés előkészületeivel foglalkozik, hanem azzal, hogy a perzsák akarják megvalósítani a Harmadik Birodalom egyik célkitűzését, „a zsidókérdés végleges megoldását”.

’Áli Hámenei ajatolláh, Irán egyébként nem perzsa, hanem azeri származású legfelsőbb vallási vezetője ugyanis mentőövet dobott a fuldokló, ám Iránra mindenáron katonai csapást mérni – vagy Amerikával méretni – szándékozó Bibinek. A Twitter-oldalára kitett színes rajzon, pontosabban a kelet-jeruzsálemi Templom-hegyen álló, s az iszlám harmadik legszentebb imahelyének számító El-Ákszá mecset előtti térségen egy mozgalmas, népünnepélyszerű jelenet van ábrázolva. A rajz valójában az izraeli megszállás alóli felszabadulás utáni, ma még csak álmodott palesztin népünneplést jeleníti meg: láthatók itt fegyveres palesztin katonák, fellobogózott katonai járművek, a palesztin zászlót, a Hizbulláh lobogóját, illetve a néhai Homeini ajatolláh, a nemrégen meggyilkolt Kászem Szolejmáni, Hászán Nászrálláh és magának, ’Áli Hámeneinek a fényképét magasba emelő katonák és polgári személyek.

A botrányt végül is az váltotta ki, hogy a színes rajz fölirataként perzsául ez olvasható: „Palesztina egyszer majd szabad lesz”. Alatta, egy sorral lejjebb, kissé soványabb betűkkel szedve pedig maga a botránykő: „A végső megoldás: ellenállás egészen a népszavazásig”.

A rajz kitétele után nem sokkal már meg is kezdődött a szóváltás az iráni legfelsőbb vallási vezető, az amerikai külügyminiszter és az izraeli miniszterelnök között.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter ugyancsak Twitteren fejezte ki mélységes fölháborodását Hámenei szavai fölött:

Az Amerikai Egyesült Államok elítéli a legfelsőbb vezető gusztustalan és gyűlöletes antiszemita megjegyzéseit. Az ilyeneknek nincs helye a Twitteren vagy bármilyen más közösségi oldalon. Tudjuk, hogy Hámenei aljas retorikája nem képviseli az iráni nép hagyományos toleranciáját. Irán a terror legnagyobb pénzelője a világon, antiszemita, s cáfolja a holokauszt megtörténtét, pénzt és fegyvert küld az Izrael-ellenes terroristáknak – s most pedig közzéteszi a nácik végső megoldását sürgető felhívását. Kérdezem a világ nemzeteitől – vajon olyan ember ez, akiben bízni lehet, miközben gyilkos fegyver van a kezében?

Hírdetés

Bijámin Netanjáhu is válaszolt ’Áli Hámenei rajzos Twitter-bejegyzésére:

Az Izraelt „végső megoldással” megsemmisíteni kívánó fenyegetés emlékeztet bennünket a náciknak a zsidó nép megsemmisítését célzó „végső megoldás” elnevezésű tervére. Tudnia kell azonban, hogy minden olyan rendszer, amely Izrael elpusztításával fenyegetőzik, végül saját magát találja hasonló helyzetben.

’Áli Hámenei ezután válaszolt Bibi és Pompeo harcias üzenetére:

Mi mindenütt támogatjuk és segítjük mindazon államokat és csoportokat, amelyek szembeszállnak a cionista háborúval, illetve harcolnak is ellene. A cionista rendszer bebizonyította, hogy nem tart be semmilyen egyezményt, s egyben azt is, hogy kizárólag az erő nyelvén ért. A cionista rendszer jellegénél fogva alkalmatlan a békére, mert a cionisták mindig csak növelni szeretnék a területeiket.

Hámenei a twitteres bejegyzésében érinti a nemzetközi visszhangot kiváltó „végleges megoldás” kifejezést is, hangsúlyozván, hogy a cionista rendszer fölszámolása nem egyenlő a zsidók megsemmisítésével:

Mi nem a zsidók ellen vagyunk. Azt kívántuk kifejezni, hogy a végső megoldás a cionista rendszer fölszámolása. Palesztinoknak, muszlimoknak, keresztényeknek és zsidóknak maguknak kell megválasztani a saját kormányukat, és el kell kergetniük az olyan terroristákat, mint Netanjáhu. Ez azt jelenti, hogy csak Izrael lesz fölszámolva, ami be fog következni.

Az iráni vezető a népszavazásra vonatkozó megjegyzést azzal magyarázza, hogy 1947-ben az ENSZ döntött úgy, hogy a történelmi Palesztina fölosztása (egy zsidó és egy arab államra – H. J.) után népszavazáson kell megválasztani a kormányt. „Mi azt mondjuk, hogy az igazi palesztinok legalább százéves palesztin gyökerekkel rendelkeznek, s a külföldön élő palesztinok (akiknek eleit elűzték Palesztinából – H. J.) pedig külföldön választják meg a palesztinai kormányt” – írja Hámenei.

Hámenei ezután kifejti:

A palesztin nemzet politikai, katonai és kulturális küzdelmét egészen addig kell folytatni, amíg kénytelenek lesznek elfogadni a palesztin népszavazás megtartását. A létrehozandó államnak kell dönteni arról, hogy milyen politikai rendszer irányítsa az országot, de addig folytatni kell a küzdelmet.

A fentebb ismertetett harcias üzenetküldözgetéseket a holnapra eső Nemzetközi Jeruzsálem Nap váltotta ki. A Nemzetközi Jeruzsálem Napot (perzsául: روز جهانی قدس – Rúz-e Dzseháni-je Kodsz, arabul: يوم القدس العالمي – Jom el-Kudsz el-’Álámi) minden évben a ramadán böjthónap utolsó péntekén tartják (az idén május 22-én), amelynek üzenete a Jeruzsálem izraeli megszállása elleni tiltakozás. Ezen a napon Iránban, a muszlim országokban, a palesztin területeken és Izrael palesztinok lakta településein tüntetések és tömeggyűlések zajlanak.

Jeruzsálem az iszlám harmadik legszentebb városa (Mekka és Medina után), mert tekintélyes Korán-magyarázók már a középkorban Mohamed próféta csodálatos, a Koránban leírt (17. szúra, 1. vers), ám pontos néven nem nevezett „éjszakai utazásának” célpontját Jeruzsálembe, illetve a mennyekbe szállásának helyét is ebbe a városba helyezték.

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »