Irán fogolycseréről tárgyalna az Egyesült Államokkal

Irán fogolycseréről tárgyalna az Egyesült Államokkal

Teherán kész fogolycseréről tárgyalni Washingtonnal, ám elvárja az Egyesült Államokban fogva tartott összes iráni állampolgár szabadon engedését – közölte az iráni külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a Fársz iráni félhivatalos hírügynökség idézett.

Teherán a foglyok azonnali és feltétel nélküli elengedését követeli – szögezte le Nasszer Kanaáni, aki egyúttal arra intette Joe Biden amerikai elnök kormányát, hogy tegyen valódi lépéseket a „politikai színjáték” helyett.

Kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter

Twitter-üzenetben hívta fel a figyelmet a teheráni Evin börtönben 2015 októbere óta fogva tartott iráni-amerikai kettős állampolgár, Siamak Namazi, valamint apja, Baquer Namazi ügyére.

A miniszter leszögezte, hogy

Hírdetés

a két férfit jogtalanul tartják őrizetben a hatóságok, valamint hangsúlyozta, hogy Washington eltökélt szándéka az ő, illetve minden, a síita államban törvénytelenül fogva tartott amerikai állampolgár kiszabadítása.

Teherán álláspontja szerint az Egyesült Államokban több mint egy tucat iráni, illetve iráni-amerikai kettős állampolgárt tartanak fogva, és az iráni vezetés az ő elengedésüket akarja kieszközölni Washingtonnál.

Most folynak Bécsben a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztését célzó egyeztetések. Múlt hétfőn az Európai Unió által beterjesztett kompromisszumos szövegtervezettel zárultak a megbeszélések, mire Teherán kedden azt közölte, hogy írásban válaszolt a végleges ütemtervnek nevezett ajánlatra.

Az alku felélesztéséről tavaly áprilisban kezdődtek tárgyalások.

A 2015-ös egyezmény értelmében Irán kötelezte magát nukleáris tevékenysége korlátozására, aminek fejében fokozatosan feloldották a vele szemben elrendelt büntetőintézkedések többségét.

Donald Trump akkori amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Irán válaszul fokozatosan felmondta kötelezettségvállalásait, és egyebek között fokozta az urándúsítást.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »