Irán attól tart, hogy az USA felmondja az atomegyezményt

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter leváltása is azt mutatja, hogy az Egyesült Államok eltökélt az Iránnal kötött többhatalmi atomegyezmény felmondását illetően – mondta Abbász Aragcsi, az iráni külügyi tárca vezetőjének helyettese szerdán.

Aragcsi szerint ha nem is kizárólag, de részben biztosan emiatt történtek változások az amerikai külügyminisztériumban.

„Ha az Egyesült Államok felmondja a megállapodást, akkor Irán is kilép belőle” – idézte a tisztségviselőt az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség.

Vezető iráni politikusok – köztük Haszan Róháni államfő – korábban azt mondták, hogy Washington távozása sem ingatja meg Teheránt az egyezmény betartásában.

Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy megválik Tillersontól, és egyik feltétlen hívét, Mike Pompeót, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi igazgatóját jelölte helyére. Pompeo keményvonalasnak számít az iráni atomkérdésben.

http://mno.hu/

Trump maga is elismerte, hogy nem értettek egyet a külügyminiszterrel Irán ügyében. „Az iráni nukleáris megállapodásról én azt gondoltam, hogy borzalmas, ő úgy vélekedett, hogy rendben van a dolog” – mondta az elnök.

http://mno.hu/

Trump azzal fenyegetőzik, hogy májusban visszatáncol az egyezménytől. Az amerikai vezető januárban ultimátumot intézett a nemzetközi atomalku európai aláíróihoz, és a dokumentum hiányosságainak orvosolására szólította fel őket.

Teherán ragaszkodik ahhoz, hogy változatlanul hagyják a megállapodást.

Az atomalku betartásának felügyeletével megbízott Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) február végén biztosított róla, hogy az iszlám köztársaság továbbra is eleget tesz kötelezettségeinek.

Irán 2015 júliusában kötötte meg az egyezményt az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával, Franciaországgal, az Egyesült Királysággal és Németországgal. Teherán a szankciók feloldásáért cserébe nukleáris programja korlátok közé szorítását ígérte.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »