Ipolyság új polgármestere Zachar Pál

Ipolyság új polgármestere Zachar Pál

Az ipolysági városháza dísztermében november 28-án, hétfőn tartották meg a képviselő-testület alakuló ülését. Az ünnepi ülés az október 29-ei összevont megyei és önkormányzati választások hivatalos végeredményeinek ismertetésével vette kezdetét. Majd a leköszönő polgármester, Štefan Gregor beszédében kitért az elmúlt évek fejlesztéseire, és azon problémákra is, melyeket nem sikerült orvosolni.

Mint jelezte: igen nehéz anyagi helyzetben vette át 2014-ben az Ipoly menti kisváros irányítását, ebből a helyzetből próbálták kihozni a maximumot.

 

Zachar Pál, Ipolyság új polgármestere – Képek: Nászaly Gábor

A városi szimbólumok átadását Zachar Pál, a város új polgármesterének és a képviselő-testület tagjainak ünnepélyes eskütétele követte.

Zachar Pál az ünnepi beszédében kifejtette: a választások megmutatták, hogy az ipolyságiak jövőképre vágynak, ennek a városnak igenis van jövője.

Az új képviselő-testülettel kapcsolatban elmondta: jó csapattal állunk neki a választási időszaknak, olyanokkal, akik tudják, hogy a válság egyben lehetőség is.

Hírdetés

A mindennapjainkban is egyre inkább érezhető válságról is szólt az új polgármester köszöntőjében. Mint elmondta: „a ránk váró válságos időszak lehetőséget ad arra, hogy felkészüljünk az azt követő időszak gazdasági fellendülésére. Most kell erre készülni, most kell átformálni a várost, hogy pár év múlva beérjen mindennek a gyümölcse.”

A képviselőkhöz szólva megjegyezte: „számítok a munkájukra, az őszinteségükre és a lakosság is számít ránk. Tegyünk meg mindent azért, hogy négy év múlva tiszta lelkiismerettel tudjunk mindannyian elszámolni az elvégzett munkával.”

Nagy Tímea, alpolgármester.

Az alakuló ülés keretében többek között megszavazták az egyes szakbizottságok elnökeit és alelnökeit. Kinevezték a város új alpolgármesterét. Nagy Tímea személyében első alkalommal kerül hölgy a posztra. Munkahelyi elfoglaltságai végett 2023. február elsejétől foglalja el pozícióját

Mindemellett az új felállású képviselő-testület szavazott az új polgármester fizetéséről, annak a törvényből fakadó maximális értékét megadva a város most hivatalba lépő első emberének.

Az őszi összevont önkormányzati választások eredményeként a 2022 – 2026 időszakban az alábbi összetételű képviselő-testület dolgozik együtt Zachar Pállal: Antalfi Gyula (független); Bakai Péter (Szövetség); Bugyi István (Szövetség); Dian Csaba (független); Štefan Gregor (SaS, KDH, MF, OKS, TKN); Kapusník Csaba (független); Kürthy Gábor (Szövetség); Moys Dániel (független); Nagy Tímea (Szövetség); Nemcsok István (független); Paulínyi Zsanett (független); Szőllősy Péter (független).

A városháza díszterme adott otthont az alakuló ülésnek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »