Ipolyhídvég visszacsatolása az anyaországhoz

Az 1930-as évek vége felé a helyi és a nemzetközi események hatására Ipolyhídvég polgárainak mindennapjaiban is jelentős változásokra került sor. Az 1938-as visszacsatolást megelőzően felerősödött például a csehszlovák hatóságok országvédelmi aktivitása a magyarlakta területeken. 

Ezt a határsávban, így Ipolyhídvégen is hatványozottan lehetett érezni, hiszen itt a jól kiépített Ipoly-híddal átkelő is volt a folyón, melynek ellenőrzését egyre jobban megerősítették. A csendőrállomáson, illetve a monumentális pénzügyőrlaktanyán kívül kiépült a betonbunkerekből álló csehszlovák erődrendszer. Több gazda földjét kisajátították a katonai építkezések céljából. Ezeken a területeken, akárcsak a határsávban akadályozták a szabad mozgást, illetve a gazdák átkelését a túlparton lévő földjeikre. Igen sok embert megfigyeltek, szorgalmazták a civilvédelmet, akadályozták a különféle gyülekezéseket, s előfordult olyan eset is, hogy elkobozták a polgárok rádióit, tiltották a magyar nyelvű sajtó olvasását. Mindezek ellenére egyre komolyabb tevékenységet fejtettek ki az akkori pártok itteni sejtjei is, így például az EMNP (Egyesült Magyar Nemzeti Párt), melynek elnöke 1938-tól Csajka József lett. Tagjai közt találjuk többek közt Styaszní Sándort (1874), Abelovszky Sándort (1878), Presinszky Ferenc plébánost (1908) és Uzel Józsefet (utóbbi a Keresztényszocialista Pártban is tevékenykedett).

De a további szervezkedésekkel sem értek célt. Például azzal, hogy a mozgósítás miatt meghatározott számú civil lakost kötelező munkaszolgálatra küldtek, számos magyart kémkedéssel vádoltak, s ítéltek börtönre; tényleges katonai szolgálatra egyre több magyar hadkötelest vittek Csehországba, a tartalékos korosztályúak közül megannyi férfit behívtak katonai gyakorlat jogcímén a szlovák laktanyákba stb.

Mint vitéz nagybaconi  Nagy Vilmos altábornagy írta egyik tanulmányában: „Az úgynevezett utódállamok nemzetiségi viszonyai semmivel sem voltak jobbak, mint a régi Ausztriáé, avagy a Magyar Birodalomé. Különösen Csehszlovákia volt leginkább hasonló a megbuktatott Monarchiához. Legfőbb gyengéje az a rövidlátó nagyratörés volt, mely Masaryk és Beneš munkáját vezette, midőn a felszabadítás jelszavával 3 és fél millió németet, 1 millió magyart, 2 és fél millió tótot, és közel 500 000 rutént kényszerített bele abba az új államalakulatba, amelyet a néprokonság teljes meghamisításával Csehszlovákiának kereszteltek el.“ (Nagy, 1939, 151-229)

1938. október 9-én Komáromban a csehszlovák és a magyar küldöttek megkezdték a határkiigazításokról szóló tárgyalásokat.

Amikor az első felvidéki várost 1938. október 11-én visszacsatolták az anyaországhoz, nemcsak az Ipoly jobb partján volt mérhetetlen az öröm, hanem a régió anyaországi településein is. Hiszen a túloldalon lévő falvaknak évszázadokon át Ipolyság volt a vonzáskörzetük; közigazgatásilag az itteni megyeszékhelyhez tartoztak, e város piacát keresték fel hetente, az itteni céheknél, azok üzleteiben szerezték be egyéb portékáikat, a város polgári iskoláját és gimnáziumát látogatták tehetségesebb gyermekeik. Trianon aztán megfosztotta őket mindezektől.

mintegy lehetővé téve a gyors és rugalmas személyi-kereskedelmi kapcsolattartást e terület lakóival is.

A határ menti községekkel együtt Drégelypalánk is fontos szerepet játszott  az 1938-as események lebonyolításában. Mint Csatár István írta 1939-ben: „Élénken emlékszem vissza az egy évvel ezelőtti eseményekre. Sírtunk az első felszabaduló magyar város, Ipolyság kapui előtt, amikor a Drégelypalánkon összevont magyar honvédeknek vitéz Padusitzky Alfréd ezredes kiadta a parancsot: A vezetésem alatt álló csapat ma délben 13 órakor átlépi a határt és birtokába veszi Ipolyságot!

Hírdetés

Természetesen Hídvégen is nagy volt az izgalom és a bizonytalanság, hiszen most már Ipolyság is más államalakulatba került, s néhány hétig oda sem volt könnyű az eljutás.

Az első bécsi döntés 1938. november 2-án  született Magyarország és Csehszlovákia vitájában, és lényegében az etnikai revíziót valósította meg. A visszaítélt területekre 1938. november 5. és 10. között vonult be a magyar honvédség, ezért tervbe vették, hogy a 2. és 1. vegyesdandár területén kihelyezésben levő csapatokat közelebb vonják a csehszlovák határhoz. November 5-én a vezérkar főnöke kiadta intézkedését a november 7-én és 8-án végrehajtandó megszállásra.

A Hídvéggel szomszédos dérgelypalánkiak már előbb is látták azt a sok-sok haditechnikát, amit már hetekkel azelőtt elhelyeztek a község határában. Látták az ég felé magasodó, a határon túli irányba fordított ágyúcsöveket, s féltek egy esetleges háborútól. A helybeliek visszaemlékezése szerint a Felvidék Ipoly menti területeinek visszacsatolására induló magyar hadsereg egységei Drégelypalánknál, a Kis-hegy alatt készülődtek. Ágyúik csöveit már hetekkel az indulás előtt észak felé irányították. A falu lakói megfogadták, hogy ha a visszacsatolás harcok nélkül végbemegy, hálából egy keresztet emelnek a szóban forgó helyen. Mint tudjuk, mindkét dolog megvalósult: a vérontás nélküli visszacsatolás és a fogadalom betartása is. Az utóbbi bizonyítéka a Kis-hegy alatti kereszt, mely a mai napig a helyén áll. A fehér gránitkőből emelt vaskorpuszos feszület felkerült egy betonalapra tett háromlépcsős talpazatra, melynek első részén egy szívalak, másodikon pedig az alábbi dedikáció látható: „Isten/ dicsőségére/ 1938/ Felvidék vissza/csatolása emlé/kére állíttatta/ Drégelypalánk lakossága”. Egykor azok a drégelypalánkiak, akik errefelé laktak, nagypénteken, illetve nagyszombat hajnalán kimentek e kereszthez, s ott végezték ájtatosságukat.

Nagy Vilmos altábornagy leírásából tudjuk, hogy november 8-án a következő vonalig nyomultak előre a magyar csapatok: a 2. vegyesdandárral a Visktől északnyugatra levő Ipolykönyökig, Viskkel bezárólag, majd  innen az „Ipoly folyása, Gyerk (bez.), Tesmag É., Hidvég Ny., Nagyfalu (bez.)… irányába“.

Erről Az Est akkori száma is beszámolt (1938. november 10.), megemlítve többek közt, hogy „Ipolyhídvég megszállása után a magyar honvédcsapatok továbbvonultak Nagyfaluba…“  Arról is olvashatunk, hogy „Ipolyhídvég község képviselő-testülete elhatározta, hogy a  templomteret a bevonulás örök emlékére Horthy Miklós térnek nevezik el.“

A község felszabadításának ünnepségéről, a magyar katonák bevonulásáról több korabeli fénykép is fennmaradt. Ezeket az egykori magyar sajtó és filmhíradó munkatársai készítették, s néhány közülük megjelent az akkori lapokban is, néhány pedig helyi kiadásban is napvilágot látott. Az egyik ilyen felvételt a Hanza Fogyasztási Szövetkezet adta ki, s ma a Honti Múzeum gyűjteményében is megtalálható. Ezen a felsorakozott magyar katonák előtt egy lovastiszt tiszteleg a falu népviseletbe öltözött lakosságának s a község elöljáróságának. Közülük ott volt a bíró, Csajka József, az igazgatótanító, Halász János, a plébános, Presinszky Ferenc, az egyes pártok képviselői. A fogadás a falu főutcáján történt: a képen épp a Lestyan-féle emeletes nagy magtár s a mellette lévő házak láthatók.

Egy másik képeslap ma a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében található. Ezen a főutca egyik felének néhány parasztházát látjuk több, vaskalapos, kezében virágcsokrot tartó és lóháton ülő, tisztelgő magyar honvéddel, illetve néhány viseletben lévő asszonnyal és gyermekkel. A képeslap a Magyar Filmhíradó kiadása, és Szendrei Lajos hagyatékából került a gyűjteménybe. Bélyeggel s a drégelypalánki posta bélyegzőjével van ellátva. Nagyságos Antalffy Gyula úrnak küldték Budapestre. A hátlapon még ez a nyomtatott szöveg olvasható:  „A magyar honvédség bevonulása/ Ipoly-Hídvégre/ 1938. nov. 8-án.”

Nagyobb tömeg látszik azon a sajtófotón, mely a korabeli lapokban jelent meg.  A kép felett ez olvasható: „Ipolyhídvég, 1938. november 8. (kedd)“. Alatta pedig ez áll: „A falu lakosai fogadják az I. gyalogdandár részeit (Lux).” Az erre a célra épített díszemelvény a község akkori széles főutcáján állt. Előtte iskolás korú fiúkat és  fehér ruhába öltözött lányokat láthatunk, mellette fejkendős asszonyokat és öltönyös, kalapos férfiakat. Jobboldalt felsorakozott honvédek állnak, a díszemelvénnyel szemben pedig a lovas katonák egysége helyezkedett el. Az utca két oldalán jól kivehető a régi hídvégi házak sora, köztük a Lestyán porta a magtárral, a Hanza üzlet s egyebek. A háttérben a temető látszik. Bizonyára több fénykép, képeslap is készülhetett még erről a nem mindennapi eseményről, de ezek egyelőre még nem kerültek elő. Tudunk egy olyan képeslapról is, amelyen négy felvétel látható, köztük a már bemutatottakból is akad egy-egy.

2011-ben Lőrincz Sarolta Aranka is megszólaltatott Hétköznapi hazaszeretet című könyvében néhány olyan ipolyhídvégit, akik jelen voltak a magyar katonák bevonulásakor. Az 1923-as születésű Abelovsky Károly elmondta, hogy

Az 1928-as születésű Antalicz (Dúló) János visszaemlékezéseiből pedig azt tudhatjuk, hogy a díszkaput a lányok az őszies idő ellenére a sok virággal csodálatosan feldíszítették, a katonákat pedig nagy tömeg kísérte a templomtérig. Kovács György (1923) úgy emlékezett, hogy a katonák előtt azok a hídvégiek jöttek vissza, akik már előbb átszöktek a határon, „mert nem akartak csehszlovák katonák lenni, nem akartak a csehszlovák zászlóra felesküdni.”


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »