Iohannis: nyolc ország segíti a járvány miatt kétségbeejtő helyzetbe került Romániát; Bukarest tovább szigorít

Az európai szolidaritás nem üres szólam, hanem működő valóság: nyolc európai ország nyújtott már segítséget Romániának a koronavírus-járvány okozta jelenlegi kétségbeejtő helyzetben, és továbbiak ígértek támogatást – jelentette ki Klaus Iohannis román államfő pénteken.

A Brüsszelben tartózkodó román elnök elmondta: az uniós csúcson köszönetet mondott "partnereinek és barátainak", akik lehetővé tették román betegek befogadását az intenzív terápiás helyeikre, orvossággal és lélegeztetőgépekkel siettek Románia segítségére.

Iohannis ugyanakkor arra figyelmeztette polgártársait, hogy nekik is meg kell tenniük azt, ami rajtuk múlik: "el kell végre fogadniuk", hogy a járvány megállítására nincs más megoldás, mint az oltás felvétele. Elegendő megnézni, hogy azokban az országokban, ahol a lakosság 80-90 százalékát beoltották, a járványt megfékezték, a kórházak nincsenek már tele koronavírusos betegekkel.

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter egy csütörtök esti televíziós interjúban tételesen is beszámolt a külföldi segítségről. Elmondta: pénteken viszik az első romániai koronavírusos pácienseket Kolozsvárról Ausztriába, és folytatódik azoknak a betegeknek az áthelyezése magyarországi és lengyelországi kórházakba is, akiknek a túlterhelt romániai egészségügyi rendszer már nem tudna megfelelő ellátást nyújtani.

Lengyelország húsz súlyos állapotban lévő koronavírusos beteg kórházi kezelését vállalta, az első három pácienst csütörtökön szállította Lódzba egy katonai repülőgép.

Magyarország elsőként ajánlotta fel ötven, súlyos állapotban lévő romániai koronavírusos beteg kezelését. A páciensek áthelyezése már több mint egy hete megkezdődött, csütörtökig harminc válságos állapotban lévő beteget szállítottak át a debreceni és a szegedi kórházakba.

Szerbia oxigénkoncentrátorokat és gyógyszert ajánlott fel, Dániából két intenzív terápiára szakosodott egészségügyi csapat érkezik: segítségükkel további húsz intenzív terápiás ágyat tudnak működésbe helyezni a bukaresti Matei Bals járványkórházban.

Franciaország és Olaszország is egészségügyi személyzetet ígért. A Moldovai Köztársaságból 32 orvos és ápoló érkezett a Jászvásár melletti konténerkórházba.

Közben pénteken újabb kórházi baleset követelt emberéleteket Romániában: az olténiai Targu Carbunesti kórházában – ahol 150 koronavírusos beteget kezelnek, akik közül 90 oxigénpótlásra szorul, 15 pedig intenzív terápiában részesül – meghibásodott az oxigénellátó rendszer, aminek következtében három beteg meghalt. A személyzet ballonos kézi lélegeztetéssel pótolta a páciensek oxigénellátását, a katasztrófavédelem pedig négy megyéből csaknem 70 oxigénpalackot küldött rohammentőkkel a helyszínre. A berendezést néhány órán belül sikerült kijavítani.

A stratégiai kommunikációs törzs pénteki jelentése szerint a 19,3 milliós Romániában az utóbbi 24 órában 15 410 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak, ami 7 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Az elmúlt napon 356 halálesetet regisztráltak: ez 2 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot. A kórházakban immár több mint húszezer koronavírusos beteget kezelnek, az intenzív terápiás részlegeken pénteken 1848 súlyos betegnek jutott hely, a hírtelevíziók szerint azonban ennél sokkal többre lenne szükség: a betegfelvételi osztályokon és a beteggel érkező, a kórházak előtt sorban álló mentőautókban további fertőzöttek százai várják, hogy kórházi ágyhoz jussanak.

Hírdetés

Hétfőtől szigorítják a korlátozásokat

Romániában hétfőtől csak védettségi igazolvánnyal lehet ügyfélként vagy fogyasztóként belépni a nyilvános zárt terekbe az alapvető árucikkeket forgalmazó boltok és gyógyszertárak kivételével – döntött a koronavírus-járvány miatt a bukaresti kormány pénteken.

Az alkalmazottakra a szabályozás egyelőre nem vonatkozik, mert a munkavállalók jogait csak a parlament korlátozhatja törvénnyel.

Hétfőtől országszerte korlátozzák az éjszakai kijárást: csak védettségi igazolvánnyal, munkaügyben vagy halaszthatatlan gyógykezelés miatt szabad 22 és 5 óra között kimenni az utcára, az üzleteknek pedig legkésőbb 21 órakor be kell zárniuk.

Az éjszakai kijárási tilalom alól csak az a védettségi igazolás nyújt felmentést, amely a koronavírus elleni teljes beoltottságot vagy a fertőzésből az utóbbi fél évben történt kigyógyulást tanúsítja.

Hasonlóképpen a vendéglátóhelyek, kulturális intézmények, mozik, bevásárlóközpontok, szállodák, fitnesztermek esetében sem fogadható el a friss negatív teszt alapján kiállított zöld igazolvány. Az újabb korlátozások bevezetését ismertető Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár magyarázatképpen hozzáfűzte: a frissen tesztelt emberek könnyen megfertőződhetnek, súlyosan megbetegedhetnek, és másokat is megfertőzhetnek, míg a beoltottak vagy a betegségből nemrég kigyógyultak szervezete "már megtanulta", hogyan védekezzen a vírussal szemben, ők sokkal védettebbek.

Mindazonáltal a hivatalokba és ügyfeleket fogadó, ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató magáncégek épületeibe azokkal a zöld igazolványokkal is be lehet majd lépni, amelyeket friss negatív teszt alapján állítottak ki.

Hétfőtől teljesen betiltják a magánrendezvényeket – köztük az esküvőket, keresztelőket -, koncerteket, tanfolyamokat. A szórakozóhelyeknek – bároknak, diszkóknak, játéktermeknek – is be kell zárniuk, sporteseményeket pedig csak közönség nélkül szabad rendezni.

Az egyházakat a korlátozás nem érinti.

A pénteken elfogadott határozattal azokat a rendelkezéséket módosították, amelyeket a veszélyhelyzet 30 napos meghosszabbításáról szóló legutóbbi, október 10-én hatályba lépett kormányhatározat írt elő. Az államtitkár szerint azonban a mostani korlátozó intézkedések az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) ajánlása alapján nemcsak november 8-ig, hanem hétfőtől kezdődően legalább 30 napig maradnak érvényben, hatályuk meghosszabbításáról pedig majd később dönt a kormány.

Hétfőtől a közoktatásban is kéthetes rendkívüli szünet kezdődik: az iskolák bezárását miniszteri rendelettel szabályozzák a CNSU felhatalmazása alapján.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »