Iohannis: Nevetséges, hogy a kormányzás akadályoztatására panaszkodik az a párt, amely három kormányt és 80 minisztert váltott le

Iohannis: Nevetséges, hogy a kormányzás akadályoztatására panaszkodik az a párt, amely három kormányt és 80 minisztert váltott le

Nevetséges, hogy a kormányzás akadályoztatására panaszkodik egy olyan párt, amely két és fél év alatt három kormányt és 80 minisztert váltott le – jelentette ki Klaus Iohannis államfő csütörtökön.

A Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján Iohannis „elképesztőnek” nevezte, hogy két és fél év alatt a PSD három kormányt és nyolcvan minisztert cserélt le, valamint 35 kormányátalakítási, illetve lemondási kérelmet nyújtott be, és ezzel „mindent előidézett, csak stabilitást és normalitást nem”.

„A miniszterelnök asszony éppen ezekben a napokban akar nem kevesebb, mint nyolc minisztert lecserélni, vagyis a kormány egyharmadát” – tette hozzá az államelnök, aki szerint a leváltott miniszterek nagy száma miatt, de amiatt is, hogy minden ilyen alkalommal „elszámolások” történtek a Szociáldemokrata Párton belül, a PSD megfosztotta jelentőségétől a tárcavezetői funkciót.

Iohannis felszólította a PSD-t, hogy azonnal vessen véget a politikai válságnak, amely kihat az állampolgárokra is, és azzal a következménnyel járhat, hogy az ország működése megbénul, és még a bérek és nyugdíjak kifizetése is késlekedhet. (Agerpres)

Hírdetés

Klaus Iohannis: Kategorikusan visszautasítom az ügyvivő miniszterekre vonatkozó javaslatokat

Kategorikusan elutasítja az ügyvivő miniszterek kinevezésére vonatkozó javaslatokat – jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis államfő.

Iohannis azt mondta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) válságba sodorta az országot, és ennek egyre súlyosabb következményei érezhetőek. „A kormánykoalícióban kialakult konfliktusoknak, a PSD kétségbeesett erőfeszítéseinek a hatalmon maradás érdekében, a belső csatározásoknak és a tisztségekért folyó alkudozásoknak semmi közük a románok valós célkitűzéseihez. Semmilyen formában nem járulok hozzá egy ilyen alantas politikai játszmához, következésképpen kategorikusan visszautasítom az ügyvivő miniszterekre vonatkozó javaslatokat” – nyilatkozta a Cotroceni-palotában az államfő.

Úgy vélekedett, mivel a kormánynak megváltozott az összetétele, Vioricăi Dăncilă miniszterelnöknek kötelessége mielőbb megjelennie a parlament előtt, hogy bizalmi szavazást kérjen.

Azt is kifejtette, hogy a kabinetnek már május 26-a, az EP-választás és népszavazás napja óta nincs legitimitása, akkor ugyanis a választópolgárok szavazatukkal szankcionálták a kormányt. (Agerpres)


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »