Interjú Lukovits Milánnal, az esztergomi ferences gimnázium igazgatójával

Interjú Lukovits Milánnal, az esztergomi ferences gimnázium igazgatójával

Kik választják ma a ferences gimnáziumot, mit ad az a gyerekeknek, hogyan kezelhetők az iskolával szemben támasztott, egymásnak ellentmondó elvárások, miért jó kollégiumba járni – ezekről a kérdésekről beszélgettünk Lukovits Milánnal, a 85 éves fennállását ünneplő iskola szerzetes igazgatójával.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

– Honnan számíthatjuk a 85 évet, milyen kezdetekre tekint vissza az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium?

– A huszadik század első évtizedeiben fontossá vált a Szűz Máriáról Nevezett Ferences Rendtartomány számára egy olyan középiskola, mely a rendbe jelentkező fiataloknak adott érettségit, ami nélkülözhetetlen feltétele volt a papképzésnek. A rend Esztergom mellett döntött, ami ekkor már iskolavárosnak számított, ezért tervüket nem volt könnyű elfogadtatni a várossal. Először a Collegium Seraphicum kezdte meg itt működését 1927-ben a rendtagok számára, akik tanárszakokat végeztek az egyetemen. 1928-ban létrehozták az internátust végzett növendékek részére, akik a bencéseknél tanultak, majd 1931. szeptember 8-án volt az első Veni Sancte az engedélyt kapott új iskolában, mely a Páduai Szent Antal Ferences Gimnázium és Kollégium nevet vette fel a szent halálának 700. évfordulója alkalmából. A Temesvári Pelbárt nevet 1959-ben kapta az intézmény.

– Miért Esztergomra esett a választás?

– A ferences oktatás és nevelés a 15. század óta jelen volt a városban a Studium Generale, a rendtagokat képző hittudományi főiskola révén. A ferencesek 1775-ben átvették a feloszlatott jezsuita rend gimnáziumát a Vízivárosban, 1779-ben az akkor új, Bottyán János utcai épületbe költöztek. 1791-ig ferencesek működtették a vízivárosi iskolát, 1809-ben pedig a visszaállított bencés rend vette át az intézményt.

– Legendás iskola a „Franka”. Generációkat nevelt elkötelezett életre, juttatott el szakmai kiválóságra. Ma, az egyházi iskolák széles kínálatában hogyan határozza meg magát az iskola?

– A fő kérdés, hogy beletesszük-e a gyerekbe, ami belefér, és kihozzuk-e belőle, ami benne van. Nem vagyunk elitiskola. Nem jelentős a túljelentkezés, gyengébb eredménnyel is bekerülhetnek hozzánk diákok. Tanulóink egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban Esztergomból és környékéről, Budapestről, illetve az ország távolabbi részeiből érkeznek. A kilencedik osztályba való beiratkozási hajlandóság a kétszeresnél valamivel alacsonyabb, hetedikre nincs igazán túljelentkezés, de azért szűrjük a jelentkezőket. Az osztály a tavaszi-nyári időszakban töltődik fel egészen. Mindig vannak gyerekek, akik később jelentkeznek, miután látják, hogy az általános iskolás osztályból legjobb barátaik elmentek, elkezdenek kapkodni, és utólag jelentkeznek valahova. A gyerekek általában tanulhatnának kicsit jobban, de annak is örülnék, ha bármit kicsit komolyabban csinálnának.

– Mi alapján történik a jelentkezők kiválasztása?

– Alapvető, hogy a felvételiző bírja a gimnázium színvonalát. A másik fontos dolog, hogy katolikus iskola vagyunk. Sem a gyereknek, sem az iskolának nem szerencsés, ha valaki végig kívülállóként tölti el életének ezt a meghatározó szakaszát. Lehetséges, hogy egyesek nem kaptak ugyan vallásos nevelést, de nyitottak arra, hogy egyházi iskolába járjanak, és így elindulnak a hit felé. Szerencsés, ha megvan bennük az a szándék, hogy szeretnének nemcsak az iskolába, hanem az egyházba is integrálódni. Ennek alternatívája, hogy a gyerek kívülálló marad, kettős nevelés érvényesül, más, amit a szülő, és más, amit az iskola ad. Ez azonban eléggé romboló.

– Mi a jellemzőbb?

– Példa mindenre van, jót és rosszat is tudok említeni. Az otthoni vallásos nevelés nélkül felnőtt gyerek itt szépen elindul a hit útján, és tizennyolc évesen jobb helyzetben van, mint az, aki felületes vallásos neveléssel érkezett, és vallásossága itt, kamaszkorában még felületesebbé vagy éppen kritikusabbá válik. Előfordul olyan is, hogy a gyerek „hajótörött”, a családja szétesett, nincsen, aki foglalkozzon vele. Ilyen esetben nem tehetjük meg, hogy ne vegyük fel őket. Még inkább nehezíti a helyzetet, hogy az ilyen gyerekek általában később jönnek. Mindössze egy-két évünk van arra, hogy megismertessük a hitünket. Ha ez idő alatt a gyerek inkább csak „átvészeli” az iskola katolikus jellegét, és annak örül, hogy érettségi vizsgával távozhat, akkor sem fogja elfelejteni az egyháznak, hogy menedéket nyújtottunk neki.

– Az ismereteket közvetítő hitoktatáson kívül mi a hitre nevelés eszköze?

– Egyházi iskolába azért járunk, mert az evangélium életforma. Az intézmény megnevezésében a katolikus szó jelző, a főnév az iskola. Az életet azonban minden szinten átitatja a katolikusság, a ferencesség. Ez a hit átadásának legfőbb eszköze. Fontos a nevelőkkel és az osztálytársakkal kialakuló szoros kapcsolat. A hittel birkózó gyerek is hívő lesz egy bizonyos fokig, mert ebben a miliőben rengeteg erős kapcsolata alakul ki. Ritka kivétel, aki nem kapcsolódik senkihez, akit ez a légkör egyáltalán nem érint meg. Vannak rendszeres programok, hetente egy szombat esti templomi alkalom elmélkedéssel, gyónási lehetőséggel. Nem visszük túlzásba a kifejezetten vallásos programokat, hiszen fiúkról van szó. „A sokat markol és keveset fog” hibáját szeretnénk elkerülni. Meggyőződésem, hogy a gyereket körülvevő művészet, a gazdag környezet is nevelő hatású. Nemcsak a hálóterem és a vizesblokk korszerűségére törekszünk, fontos az egész tér minősége és esztétikuma. Itt van szépség, van művészeti érték. Vannak zenei, színházi programok, fontos, hogy a gyerekek hova jutnak el. Az élmény, hogy sok helyen tárt karokkal fogadják őket, mert ők „frankás” osztály, minden gyereket megérint. Minden tizenkettedikes osztály elutazik Assisibe, ami markáns élményt ad a gyerekeknek Szent Ferencről. Nagyon sokat jelent az öregdiákok támogatása, de nemcsak a pénz miatt, hanem mert a gyerek látja, az öregdiák számára fontos, hogy ide járhatott iskolába. Azért működik ez az összetartás, mert ez ferences gimnázium. Ezek fontos, meghatározó benyomások.

– A katolikus iskolával szemben támasztott elvárások egymásnak feszülésének vagyunk tanúi. A kormány egységes nevelést, a fenntartó létszámot, a szülők színvonalat akarnak, az egyházban betöltött küldetésünk pedig azt kívánja, az irgalom vezessen minket. Hogyan lehet mindezt egyeztetni?

– Ezek között az ellentmondások között a konkrét, személyes figyelem és szeretet tud dönteni. Hogyan teszünk igazságot a gyerekek között, hogyan nyugtatjuk meg az ő nagyon erős igazságérzetüket? Egyértelmű, hogy tekintettel kell lenni az osztályközösség érdekeire is. Nálunk a gyerek egy hónapban átlagosan egyszer megy haza. Hosszú időt tölt itt, az életünk részévé válik. Olyan ez, mint egy család. Ott sem érvényesülhet a vegytiszta igazságosság a gyerekek között, rengeteg elvárásnak kell megfelelni. A szülőt is a személyes figyelem és szeretet igazítja el, hogyan, miben támogatja a gyermekét, és mit vár el a tőle.

– „A hagyományos keresztény családi és plébániai élet, amire régen a nevelésünket alapoztuk, elporladt, kiesett alólunk” – írja Pataki Zoltán OFM az iskola rendszerváltás utáni éveit bemutatva.

– Ez így van. Sokkal több a sérült család. Huszonöt évvel ezelőtt nyolc katolikus iskola volt. Azok a gyerekek jelentkeztek ide, akiknél minden támogatta, hogy lelkileg is és tanulmányilag is a csúcson legyenek. Most sok egyházi iskola van, kevesebb a gyerek, és nagyobb számban érkeznek nehéz családi körülmények közül. A mi utánpótlásunk nem kis részéről azok a papok gondoskodnak, akik diákként itt érettségiztek. Egy család vagy egy gyerek életében mikor jut egy pap meghatározó szerephez? Amikor azt a családot támogatni kell, amikor a szülő egyedül marad. Ilyenkor a pap a „Frankát” ajánlja, mondván, ott biztosan jó helyen lesz.

– A kollégium mennyire „vízválasztó”?

– Nem az a vízválasztó, hogy mi kit veszünk fel, hanem melyik gyerek vállalja, hogy végigmegy ezen az „akadálypályán”. Kezdve azzal, hogy az édesanyját meg kell győzni, aki sok esetben nem akarja elengedni a fiát ide. A kollégiumot sokszor vagy a gyerek, vagy az apa akarja, és az édesanya tudomásul veszi. A gyerekek számára a nyílt nap adhat meghatározó élményt. Körülnéznek, és rádöbbennek arra, hogy a kollégiumi lét önállóságban, személyi fejlődésben milyen hihetetlen ugrás a számukra. Az arcukról is leolvasható, mikor ébred fel bennük az elképzelés, hogy ezt az iskolát választják.

– Milyen előnyökkel jár a kollégium?

– A kollégium közös élete nagy összekovácsoló erő. A sport, a kulturális-művészeti programok által szerezhető közös élmények ezt tovább erősítik. A lehetőségeink, az infrastrukturális adottságok kiválóak. Van sportpályánk a szigeten, egy kastélyunk a Gerecsében várja a kiránduló osztályokat, a városi uszodába tanárral bármikor lehet menni, a sportcsarnok is nyitott az igényekre. Esztergom építészeti öröksége és természeti környezet is sokat ad. Kulturális téren sem panaszkodhatunk. Örülünk, ha a kultúra házhoz jön. Hívunk előadókat, ebben az öregdiákok sokat segítenek. 300 éves épületben vagyunk. A ferences zeneszerzők öröksége, festők munkássága belengi az életünket.

– Mennyire élnek a gyerekek a lehetőségekkel, mennyire motiváltak?

– Osztályoktól és prefektustól is függ, mennyire mozgatja a háttérből az önállóságot. Valamennyire mindenképpen kell. A kezdő pedagógus hibája, sok mindent ő akar megvalósítani, és csodálkozik, hogy a gyerekek nem követik az ötletekben. Ugyanakkor azt is kell látni, a mögött, hogy a gyerekek csináljanak valamit, sok erőfeszítés van. A diáknak mindig könnyebb, hogy ne csináljon semmit, vagy számítógépezzen, telefonozzon. Régebben az aktív szabadidős élet sokkal intenzívebb volt, ma több biztatás kell. Nem élnek a gyerekek olyan mértékben a lehetőségekkel, mint lehetne. Plusz órákra semmiképpen nem vágynak, hiszen végigülik a délelőtti tanítást és utána a három óra stúdiumot. Inkább a művészet, ének, zene területéről választanak aktivitást. Az orgona például szinte egész délután szól. Kedveltek a kreatív tevékenységek, például a mágnesvasút-modellezés.

– Egy nagy döntéssel a hátuk mögött lépnek az önállóvá válás útjára. Az iskolát befejezve megvan a belső tartás?

– Ha egy frankás diáknak valahol meg kell jelennie, mindenki rácsodálkozik, milyen jó kiállásúak ezek a fiúk. Az életben talpraesett férfiakként tudnak viselkedni. Többségében pozitív életutakat látunk az érettségizetteknél. Szerintem a továbbtanulási eredményesség esetében nem a százalékok a mérvadók. Ha valaki nagyon akar, akkor be lehet kerülni a felsőoktatásba, akár fizetős helyre. Itt az a kérdés, hogy ki tud reálisan dönteni.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »