Ingyenes Mozart-requiem Gazdagréten a Filharmonikusoktól

Ingyenes Mozart-requiem Gazdagréten a Filharmonikusoktól

A szerzője által be nem fejezett, legendás művet kétszer is hallhatja a közönség.

A “Forrás a zenének – feladat a zenésznek” program keretében a Nemzeti Filharmonikusok Zenekar és a Nemzeti Énekkal Mozart Requiemjével áll a közönség elő kétszer is, november 8-án és 9-én is – ingyenesen a gazdagréti templomban, este 7 órai kezdettel – tudta meg a Filharmonikusoktól az Infostart.

Hírdetés

A szólisták: Szalai Ágnes (szoprán), Estefán Tünde (alt), Boros Sándor (tenor) és Pintér Dömötör (basszus) énekművészek működnek közre. Vezényel: Hamar Zsolt.

A különleges műről az együttes közölte, az élete utolsó évében járó Mozart éppen A varázsfuvolán dolgozott, amikor egy magát megnevezni nem kívánó, titokzatos idegen jelent meg nála, hogy gyászmisét rendeljen. A zeneszerző ekkor már súlyos beteg volt, így hihető az az utókorra hagyományozott kijelentése, hogy érzése szerint saját gyászmiséjét írja. A halálos betegség meg is akadályozta abban, hogy a Requiemet befejezze. Halála után legkedvesebb tanítványa, Franz Xaver Süssmayr fejezte be a félbemaradt töredéket. A titokzatos megrendelőről pedig kiderült, hogy egy mindig más tollával ékeskedő, magát zeneszerzőnek kiadó arisztokrata: gróf Walsegg volt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »