Indul a magyar kultúra hete Szatmáron, helyi és magyarországi művészek lépnek fel

Indul a magyar kultúra hete Szatmáron, helyi és magyarországi művészek lépnek fel

Számos szatmári és magyarországi művész lép fel a szombaton kezdődő, egy hétig tartó magyar kultúra hetén Szatmárnémetiben. Az Egycsillagú égbolt című rendezvénysorozatról Tóth-Páll Miklós színművész, a szervező Ady Endre Társaság elnöke beszélt a Krónikának.
Idén is megszervezi a magyar kultúra hetét Szatmárnémetiben az Ady Endre Társaság és a Harag György Társulat. Az immár tizenkettedik alkalommal tartandó, Egycsillagú égbolt című rendezvénysorozatról az Ady Endre Társaság elnöke, Tóth-Páll Miklós színművész elmondta, a szombaton kezdődő, egy hétig tartó program gazdag kulturális kínálattal várja az érdeklődőket.

A magyar kultúra hetét Szatmáron egyrészt a magyar kultúra napja január 22-i alkalmából tartják, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát, másrészt Ady Endre halálának évfordulójához, január 27-hez igazodva. A rendezvénysorozat címe, az Egycsillagú égbolt Fényi István nemrég elhunyt nagykárolyi költő Kölcsey Ferenc emlékére írt versének címe.

Tóth-Páll Miklós elmondta, az idei programsorozatban többek közt színházi előadások, monodrámák, koncertek, kiállításmegnyitók, könyvbemutatók szerepelnek,

szatmári, onnan elszármazott, valamint magyarországi írókkal, művészekkel találkozhat a közönség.
Bereményi Géza író és Kocsis István drámaíró is jön Szatmárra

A program szombaton Les Pál nagybányai festőművész kiállításának megnyitójával kezdődik 16 órától az Iparosotthonban, 17 órakor Kocsis István szatmári születésű történész, drámaíró A katarzis (emlékezés régi kollégákról) című írásának dramatizált változatát lehet megtekinteni. A történet a 70-es években játszódik, és egy bemutató utáni éjszakát elevenít fel Ács Alajos színművészéknél. Szereplői a Harag György Társulat volt színészei, előadják a társulat jelenlegi tagjai. Az előadás után közönségtalálkozót tartanak a drámaíróval.

Szombaton 19 órától nyílik meg hivatalosan a magyar kultúra hete az Északi Színházban a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon, Hommage à Kodály Zoltán című előadásával.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »