Impeachment – A demokraták szerint Trump "közvetlen veszély" a demokráciára

Donald Trump amerikai elnök a demokrata párti törvényhozók álláspontja szerint “közvetlen veszélyt” jelent a demokráciára – jelentette ki Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti elnöke a szenátusi tárgyalás harmadik napján. Trump szerint a demokraták hazudnak.

Schiff, a Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás impeachment-menedzsereit tömörítő csoport vezetője pénteken azt mondta: az a tény, hogy a demokraták a nyilvánosság előtt bemutatták Donald Trump Ukrajnával kapcsolatos lépéseit, nem tántorította el az elnököt a szerintük “kártékonynak” ítélt politikájától és további lépéseitől.

A demokrata párti politikus azzal vádolta meg az amerikai elnököt, hogy magáévá tette az orosz propagandát az Egyesült Államok nemzetbiztonságának rovására.

“Nem elméleti a veszély, hogy továbbra is visszaél majd a hatalmával, és komoly károkat okoz a nemzetnek” – vélekedett, hozzátéve, hogy az amerikaiak jelenleg “komor időket élnek”, és ez szerinte Donald Trumpnak tudható be.

Schiff pénteki záróbeszéde amerikai elemzők szerint a demokrata párti törvényhozók utolsó kísérlete volt arra, hogy megtörjék a republikánus szenátorok egységét.

A Politico című lap úgy értékelt: a demokraták vádbeszédei és érvelései után a szenátus republikánus politikusai “csaknem rendíthetetlenül lojálisak” az elnökhöz.

Hírdetés

A demokraták impeachment-menedzsereinek vezetője még tőle is szokatlan vehemenciával fordult republikánus kollégáihoz.

“Mondok valamit: a következő alkalommal ti kerülhettek sorra, akár ti is” – fogalmazott Schiff. Majd úgy folytatta: “Gondolkodjatok el azon, hogy az elnök, ha úgy érzi, hogy az az érdekeit szolgálja, vajon nem rendel-e el bármelyikőtök ellen szintén vizsgálatot, függetlenül attól, hogy éppen milyen viszonyban vagytok vele, mennyire közel álltok hozzá? S ha valahol a lelketek mélyén rájöttök, hogy ez valóban megtörténhet, akkor nem hagyhattok a hivatalában egy ilyen embert, aki az alkotmányt is megsértette.”

A demokrata párti impeachment-menedzserek pénteken ismételten és többször is sürgették tanúk beidézését a szenátusi tárgyalásra. Elsősorban Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke és John Bolton korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó meghallgatását szorgalmazták.

Jerry Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának vezetője és az impeachment-menedzserek egyike “diktátornak” minősítette Donald Trumpot, mert nem járult hozzá legszorosabb munkatársai képviselőházi meghallgatásához.

Szombattól három napon keresztül a Donald Trump védelmét ellátó jogászcsapat terjeszti elő álláspontját és érveit. A szombati tárgyalás azonban – az eddigi szokástól eltérően – nem kora délután kezdődik, hanem helyi idő szerint reggel tízkor, és várhatóan csupán pár órán keresztül tart majd.

Donald Trump – aki pénteken több mint félszáz Twitter-bejegyzést tett közzé a szenátusi fejleményekről – a Fox televíziónak péntek este nyilatkozva megismételte: joga van ahhoz, hogy bármely külföldi politikussal telefonbeszélgetést folytasson, és ahhoz is, hogy elmozdítson és kinevezzen nagyköveteket. Az elnök ezzel Marie Yovanovitchnak, az Egyesült Államok korábbi kijevi nagykövetének a hazarendelésére utalt, amit a demokraták szintén felróttak neki.

“A demokraták hazugságokat okádnak” – jelentette ki az Egyesült Államok elnöke a Fox televízióban.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »