Íme a pedofil megrázó beismerése: „Beteg ember vagyok, tudom magamról”

Megrázó bevallást tett a 37 éves csömöri pedofil; M.P, akit az ügyészség, nem csak gyermekpornográfiával, hanem szexuális erőszakkal is vádol.

M. remegő hangon elmondta, hogy édesapja homoszexuális volt, de M. a jelek szerint inkább a lányokat szereti. Első áldozata a húga volt a perverz elkövetőnek, majd az elmúlt években egy később intézetbe került lányt molesztált. M. szerint ez utóbbi „kapcsolat” kölcsönös volt. Fontos megjegyezni, hogy valaki olyan személlyel létesít szexuális kapcsolatot, aki nem töltötte be a beleegyezési korhatárnak megfelelő életkort, bűncselekményt követ el teljesen függetlenül az áldozat akaratnyilatkozatától.

„Beteg ember vagyok, tudom magamról”

– mondta M. a Bors beszámolója szerint akinek évekig

a számítógépén lévő 11 ezer pedofil tartalmú fotóval és a napi szintű önkielégítésre kellett beérnie,

ezt azonban egy idő után kevesellte. Kiszemelte magának a kolléganője 5 éves kislányát, akinek 4 évig udvarolt, majd úgy látta elérkezett az idő és 

a 9 éves kisgyermek nemi szervéhez hozzáérintette a saját nemi szervét

A kislány megrémült, M. a hallgatásért egy MP3 lejátszót adott neki, de a kislány legvégül elárulta a borzalmas titkot.

„Megbántam… Elvettem a lány szívét, a lelkét és majdnem a testét…”

– mondta M, akinek a problémájára a Jobbik egyszerű, de nagyszerű megoldást kínál: a legnagyobb ellenzéki párt évek óta a nőkkel vagy különösen a gyerekekkel szemben nemi erőszakot tevő elkövetők esetében a – több országban már létező – kémiai kasztrálást javasolja. Ez egy gyógyszeres hormonkezelés, amely kémiai eszközökkel iktatná ki az ilyen hajlamú embereket.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »