Imádság a háború idején segítőkért

Minden krízisnek meglesznek a maga hősei. Az ukrajnai konfliktus menekültáradata a segélyszervezetek dolgozóit és önkénteseit hozza elénk. A segélyszervezetek szakemberei most helyettünk is dolgoznak, olyanokként, akiknek több tudásuk, több tapasztalatuk van és munkájuk is a tűzvonalba viszi őket. Mi pedig segíteni tudjuk őket és imádkozni tudunk értük – olvasható a Megvanirva.hu oldalán.

Atyánk, most eléd hozzuk azokat, akik már lassan három hete ott dolgoznak, ahol nagy a baj! Eléd hozzuk azokat a munkatársakat, akiknek ez a dolguk, hogy amikor katasztrófa van, akkor szervezzék a segítséget, hozzáértő módon támogassák azokat, akik földönfutókká lettek, akiknek menekülniük kellett, vagy akik ott maradtak, ahol a háború van. Imádkozunk a különböző szeretetszolgálatok munkásaiért, akik már annyi nehézséget láttak és kezeltek az elmúlt időben, aminek mi a töredékébe beletörnénk. Ők ott vannak és dolgoznak, sokszor alvás, pihenés nélkül, fáradtan is, sokszor erő felett. Őértük könyörgünk most először. Azokért, akik vállalták ezt a munkát és most mindent megtesznek, amit lehet a szenvedőkért.

Imádkozzunk azokért az önkéntesekért, akik csatlakoztak hozzájuk, akik sokszor munkájuk után vagy éjszaka, segítőként, a két kezük erejével vagy sofőrként vannak jelen az állomásokon, a határok mellett, a menedékhelyeken. Áldd meg az ő szolgálatukat, adj nekik is erőt és szeretetet, egyik se fogyatkozzon meg.

Imádkozunk azokért az emberekért, akik lehet, hogy csak ott találták magukat valami miatt a szenvedők mellett, de vállalták a rájuk kimért feladatot, hogy most segíteniük kell. A határ menti települések vezetőinek, az ott lakóknak is adj erőt és áldást. De áldd meg azokat a rendőröket, orvosokat, állami dolgozókat, katonákat, akik a saját tudásukat és munkájukat adják segítségként. Köszönjük őket is.

Köszönünk minden segíteni tudó embert. Ők most példák lehetnek előttünk, akik mellé mi is odaállhatunk erősítésnek és akikhez hozzátehetjük azt, amit mi tudunk, innen a távolból.

Istenünk, áldásod kísérje a háború idején segítőket! Tedd őket a követeiddé! Ámen.