Imába kapaszkodva Afrikában – Hardi Richárd szemorvos tanúságtétele

Imába kapaszkodva Afrikában – Hardi Richárd szemorvos tanúságtétele

Képekkel gazdagon illusztrált előadásban ismertette afrikai misszióját Hardi Richárd szemorvos, a kongói Mbuji Mayi városában található Szent Rafael szemklinika (COR) alapítója november 13-án este a budapesti Párbeszéd Házában. Hardi Richárd beszélgetőpartnere Sajgó Szabolcs SJ, a józsefvárosi jezsuita intézmény igazgatója volt.

Hardi Richárd kamaszként ismerte meg testközelből Afrikát: édesapja Algériában vállalt munkát, ahova követte családja is. „Ekkor csípett meg egy légy, ami megfertőzött Afrika szeretetének vírusával” – mondta tréfásan a kezdetekről. Attól kezdve folyamatosan vágyott vissza a kontinensre, s e vágya csak erősödött, miután 1992-ben belépett a Nyolc Boldogság Közösségbe, s megtudta, a rend 1982 óta tart fenn kórházat Zairéban, a mai Kongói Demokratikus Köztársaságban. A Kabinda városában működő kórházban éppen szemészorvost kerestek, így Richárd testvér szakorvosi vizsgáját követően útra is kelt, kezében egy műszerekkel teli bőrönddel.

Eleinte csak öt évet vállalt, mert nem tudta, milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy háború sújtotta országban, egyedüli szemészként egy hatalmas terület betegeit ellátó, gyengén felszerelt kórházban. Az épületet még a belga gyarmatosítók emelték, nemcsak korszerűtlen volt, hanem a higiéniai viszonyok sem voltak megfelelőek, a kórtermekben például egy kutya szaladgált. Az intézmény szinte semmilyen szemészeti műszerrel nem rendelkezett, Hardi Richárd első operációit saját távcsövéből eszkábált mikroszkóp segítségével végezte. A nehéz időszakot imába kapaszkodva vészelte át a közösség, s úgy döntöttek, maradnak. 

2002-ben beköszöntött a béke, az emberek szabadabban mozoghattak, így a kabindai kórházat is egyre több beteg kereste fel. A közösség emiatt úgy döntött, új, kifejezetten szembetegeket kezelő klinikát alapít az ország középső részén található Mbuji Mayiban. A COR szemészeti centrum 2006-ban nyílt meg, küldetése, hogy mindenki, különösen a szegények számára legyen elérhető, minél színvonalasabb és minél átfogóbb ellátásban részesüljenek a páciensek. Az intézményben nemcsak vizsgálják és gyógyítják a betegeket, hanem optikát és gyógyszertárat is fenntartanak számukra. Naponta húsz, olykor harminc műtétre kerül sor.

Milyen panaszokkal fordulnak a betegek Hardi Richárdhoz? Kongóban a leggyakoribb szembetegség a vakságot okozó szürkehályog, amitől ezrek szenvednek, köztük gyermekek is. A gyerekek ilyen jellegű megbetegedése genetikai okokra, valamint a maláriára vezethetők vissza. Gyakori továbbá a zöldhályog, valamint a paraziták által okozott folyami vakság. A szemészorvos megosztotta egy idősebb házaspár történetét, akik évek óta szenvedtek a szürkehályog által okozott vakságtól. Műtétjük után a klinika munkatársait egy nagy kérdés aggasztotta: vajon mi lesz, ha újra meglátják egymást? Elválnak-e, vagy annál nagyobb lesz az örömük?   

Hírdetés

Hardi  Richárd a kezdetektől fogva azon munkálkodik, hogy tudását helyi kollégáinak is átadja, az optikában például helyi szakemberek készítik a szemüvegeket. Mivel az országban nincs társadalombiztosítás, a beavatkozások nem ingyenesek, azonban külön nővér figyeli, hogy melyik betegtől mennyi anyagi hozzájárulást kérhet. A szemészeti centrum így önfenntartóként tud működni, munkájukat emellett külföldi, főként belgiumi és magyar adományok is segítik.

A COR klinika munkatársai évente távoli városokat is felkeresnek, hogy azok a betegek is részesüljenek megfelelő szemészeti ellátásban, akik nem Mbuyi Mayi közelében élnek. A két orvost és ápolót több sofőr, valamint „lapátolók” kísérik, mivel a trópusi esők által elmosott, úttalan utakon terepjárókkal is előfordul, hogy több hét alatt tudják csak megtenni a távot. Néha kisrepülőgépre szállnak, melyet egy belga humanitárius cég bocsát rendelkezésükre, vagy a folyókon, motorcsónakon utaznak. Egy ilyen misszió nagy szervezést igényel, hiszen naponta százötven beteget kell megvizsgálniuk, akik közül harmincat meg is műtenek.

Hardi Richárd negyedszázados munkájának gyümölcse, hogy az eddig bérelt ingatlanokban működő COR végre saját épülettel is rendelkezik. A szemészeti kiskórház tervezése 2011-ben kezdődött egy magyar építész felajánlásának köszönhetően. A komplexumnak azóta két szárnya készült el, harmadik épülete teljes egészében magyar forrásból, a Hungary Helps Program keretében épül. 2019 nyarán készült el a vízgyűjtő ciszterna, melynek építését Durkó Zsolt operatőr vette filmre.

A rendezvény végén levetített felvételen nemcsak a gépeket is megszégyenítő sebességgel dolgozó helyi mestereket láthatták a jelenlévők, hanem Richárd testvér munkájába is bepillanthattak: a nagy precizitással végzett műtétek mellett láthatták a vakságból felépült betegek örömét és háláját is.

Fotó: Merényi Zita, Hardi Richárd

Benke Zsuzsa/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »